2012. augusztus 11., szombat

Almavaj




Soha életemben nem készítettem még almavajat, a minap mégis elkezdett motoszkálni a fejemben ez az ötlet. Nem is emlékeztem pontosan, hogy miből is tevődik össze, ezért utánanéztem a recepteknek, majd megalkottam a saját verziómat, ami leginkább is abban tér el a hagyományos receptektől, hogy almaecet helyett balzsamecettel készül. Kevesebb ecet és jóval kevesebb édesítő kell bele szerintem, és akkor pont jó lesz! Két és fél kiló almából csináltam, de csak azért, mert ennyi fért bele a legnagyobb lábosomba. (Megjegyzem az átpasszírozási fázisnál nem bántam túlzottan, hogy nem több az alma…) Aki egyébként is használ lekvárt, illetve szeret befőzni, annak szívből ajánlom, mert nagyon finom. Itt két felhasználási módot is ismertetek, mind a kettő isteni. Az első képen láthatjátok az apropót: temérdek alma az egy szem almafánkról. A másodikon a vacsorára fogyasztott hamburgerhez volt kiegészítő az almavaj, azután a mai reggelihez a tojáslepénykék és a sült szalonna mellé. (3 tojás+2dkg olajtalanított mandulaliszt= 10 db finom lepényke, mindez öt perc alatt).

Balzsamecetes almavaj
2,5 kg alma
1,5 dl balzsamecet
4 dl víz
20 dkg xylit
1 tk. őrölt fahéj
1 tk. őrölt gyömbér
½ tk. őrölt szegfűbors
¼ tk. őrölt szegfűszeg
Az almát héjastul és magházastul feldaraboljuk, csak a szárát tépjük le és dobjuk el. Egy nagy lábasba tesszük, ráöntünk 1,5 dl balzsamecetet és 4 dl vizet. Felforraljuk és puhára főzzük. Egy sűrű szitán átpasszírozzuk és a keletkezett püréhez hozzáadjuk a xylitet és az összes fűszert. Kislángon, gyakori kevergetés mellett minimum egy órát, de inkább többet főzzük. Sterilizált üvegekbe töltjük, fejjel lefelé fordítjuk és kihűtjük. Ebből a mennyiségből 4-5 közepes üvegnyi almavaj lesz.  

5 megjegyzés:

  1. Kedves Elmíra!
    Most akkor főzőm vagy NEM főzöm a gyümölcsöket? -"Felforraljuk és puhára főzzük."-
    Tudomásom szerint a fözőtt gyümölcs az kompromisszumos megoldás! Akkor ezek szerint ez a recepted nem paleo?
    Ekőre is köszönöm a választ:
    Edit

    VálaszTörlés
  2. Kedves Edit!
    Én mindig is főztem, sütöttem gyümölcsökkel, számomra ez még belefér a paleo étrendbe, de vannak, akik ezt már nem tartják paleonak. Itt nagyon széles skálán mozognak a dolgok, mert az összes külföldi paleo blog mézet és agave szirupot használ, ami sokkal töményebb fruktóz, mint mondjuk egy almás pitében lévő alma. Sokféleképpen lehet paleózni, és mindenki a saját legjobb belátása szerint dönti el, hogy az egyébként paleo alapanyagokat hogyan használja fel.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Elmira!

    Miért vaj ez, nem inkább almalekvár? A vajról valami zsíros dologra asszociál az ember, zsírosat vár, ez meg inkább édes lekvár. Ha már lekvárrá főzzük a gyümölcsöt, akkor vállaljuk a nevét is, nem?
    Most nem az alma agyonfőzésével van a gondom, hanem hogy miért vaj, ha egyszer nem zsíros, hanem édes lekvár?
    Amúgy a recept jó, talán majd kis mennyiségben kipróbálom.
    Üdv:
    Gabi.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Gabi, nem is tudom, miért így nevezték el ezt a készítményt. "Apple butter"-ként ismert az angolszász kulináriában. Nekik vannak ilyen furcsa nevű, kenyérre kenhető édes dolgaik. Pl. a "lemon curd", ami egy édes, citromos krém, sütemények töltelékébe is használják. Szó szerint mást jelent, de ez a neve. Ilyen az "almavaj" is, aminek nincs köze a vajhoz. Fantasztikusan finom, az utolsó csepp múlt héten fogyott el belőle. Nálunk nagyon lassan fogy az a pár üveg lekvár vagy lekvárszerű készítmény, amit főzök. Üdvözlettel, Elmira

    VálaszTörlés
  5. Kedves Elmira!

    Örülök, hogy nem sértődtél meg, hiszen nem is Te nevezted el így, csak lefordítottad az angol nevét. Biztosan azért"vaj", mert olyan puha, krémes, kenhető. Vannak ilyen különleges dolgok, pl. "áfonyás lilahagyma lekvár" most láttam egy újságban, elrugaszkodnak a hagyományos ízektől. Néha jó kísérletezni.
    Pláne hogy így dícséred, hogy milyen finom, én is feltétlenül ki fogom próbálni, mindig van egy csomó nyári hullott almánk, amit nem győzünk nyersen enni, és csak elrohad. Biztos, hogy nálunk is el fog fogyni :)
    Köszi mindent és további jó őszi befőzögetést kívánok.
    Üdv:
    Gabi.

    VálaszTörlés