2018. szeptember 29., szombat

Nyúlcomb, hokkaido tök, saláta



A hokkaido tök (lásd egyben az nlcafé-n megjelent képen) az egyik kedvenc zöldségem. Általában jellemzi, hogy a körte alakú, ún. kanadai sütőtöknél kevésbé édes a húsa, bár ez a mostani, amit kifogtam, csodásan édes és omlós volt. Olyan kedvemben voltam (nem tudom, másnál is van-e így néha), hogy a són és a borson kívül nem volt kedvem más fűszert használni. A tisztított nyúlcombokat besóztam és egy kis kókuszzsíron mindkét felükön megpirítottam, majd egy pohárkányi csontlevessel felöntve, letakarva puhára pároltam. A nyúl az egyik kedvenc fehér húsom, teljesen szagtalan, könnyű, nagyon gusztusos.

Hozzávalók 2 személyre:
2 tisztított, konyhakész nyúlcomb
só, kókuszzsír
1 kis hokkaido tök, darabolva (japán tök néven is árulják)
kókusz aminó szósz
frissen őrölt bors
bármilyen kedvenc saláta
olíva olaj
balzsamecet

A tököt héjával együtt felvágjuk, kimagozzuk, feldaraboljuk. Egy tűzálló tálat kikenünk zsírral, elterítjük benne a tökdarabokat, sóval, borssal ízesítjük, egy kis kókusz aminó szósszal meglocsoljuk. A sütőt előmelegítjük 190 fokra és a tököt megsütjük. Ez a művelet történjen a nyúl párolásával párhuzamosan. Mikor már látjuk, hogy picit karamellizálódtak a darabok, akkor jó. Friss salátával kínáljuk. Én most éppen "Pántlika" salátakeveréket használtam, egy kevés olíva olajjal és balzsamecettel, sóval ízesítve. Mennyei finom ebéd lett belőle.


2018. szeptember 12., szerda

Brokkoli saláta rozé kacsamellel, fügével


A kacsa a kedvenc húsom, és így ősz elején, nagyon finom érett fügével és egy kiadós salátával tálalva.

2 kis kacsamell, rozéra sütve, szeletelve
pici kacsazsír

friss zsálya
2 marék kis brokkoli rózsa, párolva
bébi spenót
cékla levél
lilahagyma karikák
2 db érett füge, szeletelve
snidlingvirág a díszítéshez
balzsamecet
olíva olaj


A kacsamelleken bevagdossuk a bőrt. Egy serpenyőt vékonyan kikenünk kacsazsírral és a sózott melleket bőrös felükkel lefelé beletesszük. Hozzáadunk pár zsályalevelet és kislángon sütjük 10 percig. Szépen ereszti majd ki a zsírját. Megfordítjuk és a másik felén is sütjük őket kb. 8 percig. Félretesszük, szeletelés előtt pihentetjük. A brokkolit és a leveleket összeforgatjuk a hagyma karikákkal, a balzsamecettel és az olívaolajjal. Picit sózzuk, a fügével, snidlingvirágokkal díszítve tálaljuk.