A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvárok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvárok. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 11., szombat

Almavaj




Soha életemben nem készítettem még almavajat, a minap mégis elkezdett motoszkálni a fejemben ez az ötlet. Nem is emlékeztem pontosan, hogy miből is tevődik össze, ezért utánanéztem a recepteknek, majd megalkottam a saját verziómat, ami leginkább is abban tér el a hagyományos receptektől, hogy almaecet helyett balzsamecettel készül. Kevesebb ecet és jóval kevesebb édesítő kell bele szerintem, és akkor pont jó lesz! Két és fél kiló almából csináltam, de csak azért, mert ennyi fért bele a legnagyobb lábosomba. (Megjegyzem az átpasszírozási fázisnál nem bántam túlzottan, hogy nem több az alma…) Aki egyébként is használ lekvárt, illetve szeret befőzni, annak szívből ajánlom, mert nagyon finom. Itt két felhasználási módot is ismertetek, mind a kettő isteni. Az első képen láthatjátok az apropót: temérdek alma az egy szem almafánkról. A másodikon a vacsorára fogyasztott hamburgerhez volt kiegészítő az almavaj, azután a mai reggelihez a tojáslepénykék és a sült szalonna mellé. (3 tojás+2dkg olajtalanított mandulaliszt= 10 db finom lepényke, mindez öt perc alatt).

Balzsamecetes almavaj
2,5 kg alma
1,5 dl balzsamecet
4 dl víz
20 dkg xylit
1 tk. őrölt fahéj
1 tk. őrölt gyömbér
½ tk. őrölt szegfűbors
¼ tk. őrölt szegfűszeg
Az almát héjastul és magházastul feldaraboljuk, csak a szárát tépjük le és dobjuk el. Egy nagy lábasba tesszük, ráöntünk 1,5 dl balzsamecetet és 4 dl vizet. Felforraljuk és puhára főzzük. Egy sűrű szitán átpasszírozzuk és a keletkezett püréhez hozzáadjuk a xylitet és az összes fűszert. Kislángon, gyakori kevergetés mellett minimum egy órát, de inkább többet főzzük. Sterilizált üvegekbe töltjük, fejjel lefelé fordítjuk és kihűtjük. Ebből a mennyiségből 4-5 közepes üvegnyi almavaj lesz.  

2012. január 2., hétfő

Narancslekvár


Férjemnek készítettem karácsonyi ajándékba ezt a lekvárt, mert igazi angol lévén igencsak hiányolja a reggeli pirítóst és a marmalade-et. Most meg se pirítós, se marmalade... viszont 7 kiló mínusz, jó közérzet, stabil vércukorszint, kevesebb allergia, nagyobb mozgáskedv. Így hát nem berzenkedik, de azért nagyon örült a lekvárnak. Ő elég kesernyésen szereti, de ha valaki kevesebb héjjal szeretné készíteni, akkor csak a narancsok felének, háromnegyedének a héját vagdossa bele.
3 közepes üveghez:
7 db bio narancs
1 db bio citrom
kb. 4 dl víz
50 dkg xylit
1 tk. agar-agar

A narancsok és a citrom héját vékonyan lehámozzuk, úgy, hogy a fehér részből minél kevesebb kerüljön bele. A héjat vékony csíkokra vágjuk (én ollóval dolgoztam). A levet kifacsarjuk, az egészet lábosba tesszük, hozzáadjuk a vizet, és a xylitet. Felforraljuk, majd kislángon, fedő alatt kb. másfél- két órát főzzük. Az agart összekeverjük egy kevés hideg vízzel, és a lekvárhoz adjuk, jól elkeverjük. Kifertőtlenített üvegekbe töltjük.

2011. november 5., szombat

Diós-mákos téli sütemény és sütőtök lekvár


Egy nagyon kedves ajándékot kaptam az egyik tanfolyami résztvevőtől, Bíróné Dancsi Gabriellától. Hozott nekem egy üveg saját készítésű sütőtök lekvárt, ami annyira finom volt, hogy elkértem a receptjét. Ezt közkinccsé kell tenni! Az általam készített sütemény tökéletes partnere ez a levár. Köszönjük szépen Gabi!
Hozzávalók a lekvárhoz:
2 kg sütőtök
30 dkg xylit
1 citrom leve
½ kk. fahéj
½ kk. vanília őrlemény
½ kk. őrölt gyömbér
2 kk. agar-agar (növényi zselésítő anyag)
A sütőtököt hámozzuk meg, és vágjuk nagyobb kockákra. Kb. 15-20 perc alatt pároljuk puhára. Turmixoljuk, és keverjük hozzá a xylitet. Alacsony hőfokon folyamatos keverés mellett főzzük 20 percet, majd hozzáadjuk a fűszereket és a citrom levét, és további kb. 5 percig főzzük. Ha már rotyogni kezd, akkor elkészült a lekvár. Befőttes üvegekbe öntjük. Tartósítás nélkül hűtőben eláll pár hétig.
Gabi Thermomix-el végezte a párolást, a turmixolást és a főzést. Ezt a konyhai gépet „a világ legkisebb konyhájaként” hirdetik, hiszen annyi funkciót lát el egymagában, amihez általában egy teljes konyha szükséges. A hőfokszabályozás miatt nem kellett ott állni mellette és kevergetni, mert a gép folyamatosan keverget is. További információ: lumumba@t-online.hu

A süteményhez:

25 dkg darált mák
25 dkg darált dió
½ tk. szódabikarbóna
1 tk. őrölt fahéj
½ tk. őrölt gyömbér
½ kk. vanília őrlemény
1 csipet őrölt szegfűszeg
8-10 dkg xylit vagy erytrit
5 tojás
3 ek. Paleolaj vagy Olajessimo
1 dl kókusztej (vagy víz)
15 dkg magozott, apróra vágott datolya (tisztított súly)
1 citrom reszelt héja
Egy tálban összekeverjük a mákot, a diót, a szódabikarbónát, a fűszereket és az édesítőt. Hozzáadjuk a tojásokat, az olajat, a kókusztejet, a datolyát, és a citromhéjat. Jól összekeverjük, és egy sütőpapírral kibélelt, közepes méretű tepsibe öntjük. A tetejét elsimítjuk, és 170 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. Kihűtjük, kockákra vagy hasábokra vágva tálaljuk. Sütőtök lekvárral megkenve isteni kombináció!