2018. március 31., szombat

Húspogácsa bárányból, hagymalekvárral


A húsvét és a bárány elég hagyományos párosítás. Én amúgy is imádom a bárányhúst, és szerencsére egyre több helyen látom, mert szépen bővül a húsválaszték. Metro áruházakban van friss és fagyasztott is, Auchanban, jó piacokon, henteseknél, halal boltokban is árulják. A kép ebben az esetben csak illusztráció, de jól szemlélteti, hogy milyen legyen ez a darált  bárányból készült fogás.

Hozzávalók 4-5 adaghoz:
70 dkg darált bárány nyak
10 dkg darált zsírszalonna vagy marhafaggyú
só, bors
2 ek. reszelt vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma, zúzva
1 ág friss rozmaring levelei, aprítva
4 zsályalevél, aprítva
zsír a sütéshez
A lilahagyma lekvárhoz:

2 ek. kókuszzsír
4 nagyobb fej lilahagyma, vékonyan felkarikázva
3 ek. balzsamecet
2 csipet őrölt gyömbér
2 csipet őrölt szegfűszeg

A darált bárányt a többi hozzávalóval összegyúrjuk és kisméretű pogácsákat formázunk belőle. Serpenyőben forrósított zsiradékon mindkét felüket 6 percig sütjük. Én le is szoktam fedni a serpenyőt, hogy a hús belseje is párolódjon át, miközben sül.
A lekvárhoz a kókuszzsíron megfuttatjuk a hagymát. Sózzuk, és lefedve, kis lángon addig pároljuk, amíg a hagyma üveges nem lesz és összeesik. Hozzátesszük a balzsamecetet és a fűszereket és kb. 10 percig tovább főzzük. Megkóstoljuk, és ha a végén nem találjuk elég édeskésnek, akkor hozzá lehet adni pici édesítőt. Ilyen esetben én glicint használok.

2018. március 15., csütörtök

Csípős ázsiai leves


Férjem értékelése szerint ez a legjobb leves, amit életében evett. Ez nem rossz visszajelzés...Tényleg jó volt, nem mondom. Ideális étek az elkövetkező hideg napokra.

Hozzávalók 4 személyre:
2-3 ek. Paleolaj
1 nagy ek. friss gyömbér, reszelve
2 gerezd fokhagyma, zúzva
2 sárgarépa, gyufaszálra vágva
1 kis cukkini, gyufaszálra vágva
4 szál újhagyma, zöldjével együtt darabolva
10 dkg shiitake gomba kalapja, szeletelve
3 ek. Coconut Aminos
1 ek. Csípős Rózsa darált paprika (Virágoskút)
1 tk. őrölt kurkuma
1 tk. curry por

kb. 8 dl alaplé
1 szál citromnád (ázsiai citromfű, ami nálam mindig van a mélyhűtőben)
1 egész csirkemell (én egy olyat használtam, amit már előző nap vajpuhára főztem)
2,5 dl kókusztejszín (nálam Aroy-D)
friss, aprított koriander zöld

Az olajon picit megpirítjuk a gyömbért és a fokhagymát, hozzáadjuk a zöldségeket és együtt pirítjuk két-három percig. Hozzáadjuk a darált paprikát, a Coconut Aminos szószt, a kurkumát és a curryt, sózzuk. Az alaplével felöntjük, beletesszük a citromnádat. Tíz percig együtt forraljuk, a csirkehúst kis darabokban hozzáadjuk, a kókusztejet belekeverjük. Átforrósítjuk és friss korianderrel megszórva tálaljuk. Ha ettől nem melegedtek át, hát akkor semmitől!