2014. augusztus 8., péntek

Citromkrémes piskóta rolád

 
Jaj, hát ez a kísérlet nagyon dühítő volt, mert egy pillanatig azt hittem, hogy feltaláltam a spanyol viaszkot (amit persze nagyon nehéz feltalálni, de mégis), aztán kiderült, hogy egyáltalán nem, sőt... A tészta nagyon jól működik, azt mindenképpen ajánlom, és most már a tölteléken is változtattam úgy, hogy jó legyen. Az első (akkor még reményteljes) verziónál egy kis konjak lisztet adtam a kókusztejszínhez, hiszen - gondoltam - mennyire szuper lenne egy főzés nélküli, igazán gyors krém. Először tökéletes is volt az állaga, de további állás után elkezdett egyre nyálkásabb, csúszósabb állagot ölteni, ide-oda szánkázott a szájban, majd másnapra olyan lett, mintha olvadt sajt lenne a töltelékben: szabályos fonalat képezett az ember szája és a falat között. Na, szóval, dióhéjban, ez a kísérlet abszolút kudarcot vallott, viszont azóta született egy sokkal egyszerűbb, jobb és még gyorsabb töltelék megoldás!
 
A piskótához:
6 nagy vagy 7 kisebb tojás
7 dkg eritrit
5 dkg félig olajtalanított mandulaliszt
3 dkg kókuszliszt
2 dkg tápióka keményítő
A krémhez:
2,5 dl hűtött Cocomas
2 ek. eritrit
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1-2 ek. citrom leve
 
A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját felverjük az eritrittel, a fehérjét felverjük kemény habnak és a lisztekkel felváltva, apránként a sárgája keverékhez adagoljuk. Óvatos mozdulatokkal dolgozzunk, hogy a tojásba belevert levegő buborékokat ne nagyon törjük össze. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral vagy szilikon sütőfóliával, belekanalazzuk a tésztát és szép egyenletes rétegben elosztjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 13 percig sütjük. Kivesszük, a papírt óvatosan lehúzzuk és egy nedves konyharuha segítségével szorosan feltekerjük. A konyharuhával letakarva hagyjuk kihűlni.
 
A krémhez habverővel addig verjük a hűtött Cocomast és az eritritet, ameddig kemény hab nem lesz belőle. Mikor már elég tömör az állaga, hozzákeverjük a citrom héját és a levét. A piskótalapra kenjük, újra feltekerjük, és szeletekre vágva tálaljuk.
 
 
 
 

14 megjegyzés:

  1. Kedves Mezei Elmira !
    Még egy kicsit kísérletezhetett volna, mert a krém mennyisége kb. két ilyen piskóta-alapra elegendő. Nem is tudom, hogy hová tegyem a felesleget, de ez így bosszantó.
    Ildikó

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ildikó! Ha nem fért bele a piskótába belülre, akkor kenje rá a maradékot kívülre is, és egy kis pirított mandulával megszórva szép citromos rolád lesz belőle.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, de én elhittem a leírt mennyiséget. Messze több.
    Ildikó

    VálaszTörlés
  4. Esetleg nem módosítaná a receptet ?
    Ildikó

    VálaszTörlés
  5. Kedves Elmira!
    Szeretném megkérdezni, hogy "félig" olajtalanított mandulalisztet hogy tudok készíteni. Vagy ilyet lehet venni?
    Köszönöm előre is!

    VálaszTörlés
  6. A Bakos cég terméke, minden paleo bolt árulja, sima, átlátszó műanyag zacskóban van.

    VálaszTörlés
  7. Csak a Paleocentrum nem tud róla......

    VálaszTörlés
  8. Kedves Elmíra! Erdeklődöm, hogy teljesen olajtalanított madulaliszt esetén mit kell módosítani a recepten, hogy működjék? Nekem itthon ilyen lisztem van, a receptet szívesen kipróbálnám, de ezért nem ruháznék be most egy félig olajtalanított madulalisztbe. Köszönöm a segítséget előre is!

    VálaszTörlés
  9. Hozzá kell adni 2 ek. olvasztott kókuszzsírt vagy Paleolajat és elég belőle 4 dkg.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Elmira!
    Woww!A hűtött Cocomas-ból hab lesz??Szeretném elkészíteni ezt egy partyra...csak nem tudom mennyire áll meg majd a Cocomas hab?kibír egy nap állást és 40 perc szállítást?
    Kati

    VálaszTörlés
  11. Kedves Kati, igen, fel lehet verni a hűtött Cocomast, de nem mindig verődik fel ugyanolyan keményre. Van, aki habszifonba teszi, dupla patronnal, így a biztos, de elektromos kézi habverővel is lehet. Ha 1-2 kanál folyékony, de kihűtött kókuszzsírt ad hozzá, akkor még biztosabb, hogy hidegen jó állaga lesz. Ha egyszer felverődik keményre, napokig ugyanolyan marad a hűtőben, nem esik össze.

    VálaszTörlés