2014. március 19., szerda

Mangalica húsgombócok Ras el Hanuot fűszerkeverékkel



Egész gyerekkoromban az Ezeregy Éjszaka meséi bűvöletében éltem. Imádtam ezeket a történeteket, az egész hangulatot. A közel-keleti konyhákat is nagyon kedvelem, és sógornőmtől, aki nagy gourmand, többek között ezt a fűszerkeveréket kaptam karácsonyra. Leírom az összetevőit, hogy ti is össze tudjátok állítani otthon. Ha egy-két dolog kimarad belőle, az sem baj.


Ras el Hanout fűszerkeverék: koriander, római kömény, kurkuma, bors, csili, paprika, szerecsendió, szecsuáni bors, gyömbér, kardamom, galangal, szegfűbors, szegfű, rózsa, menta, szerecsendióvirág, görögszéna. Elég elképesztően hangzik, ugye? Ugyanaz a gazdagság tükröződik benne, mint a meséikben. Ebből került a gombócokba, amihez 50 dkg darált mangalicát gyúrtam össze sóval, borssal, és a fenti fűszerkeverékkel. Minimális kókuszzsíron indult a pirításuk egy nagy serpenyőben, mert hamarosan ők is kiengedték a zsírtartalmukat, amiből még le is kellett önteni. Végül került még rá friss korinder és egy néhány kanálnyi kókusztej. Nem mondom, mennyei volt! Nem kellett hozzá más, mint egy jó nagy saláta!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése