2012. november 4., vasárnap

Jó hírek Budáról

 
 
A minap ellátogattam az Apor Vilmos téri, újonnan megnyílt Hegyvidék Közponba, hogy megvizsgáljam az élelmiszerboltokat. Az alsó szinten több érdekes bolt található: a Homár, amelyre több ismerősöm is felhívta a figyelmemet a Facebookon, tengeri halakat és egyéb különlegességeket árul. A Nagycsarnok alagsorában már régóta működő Mészársteak újabb üzletet nyitott itt. Van egy Delicatesse, egy nagy CBA, és még egyéb érdekességek, ahová paleo-inkompatibilitás okán nem tértem be. De a legnagyobb felfedezés a bejárat mellett közvetlenül jobbra lévő Szamos üzletben ért. Meghallván az idők szavát, Szamosék elkezdtek cukormentes desszerteket gyártani, aminek őszintén örülök, mert ezzel országosan elérhetővé válik pl. a cukormentes marcipán. A fent látható készítmények egytől egyig cukormentesek (xilttel, eritrittel, steviával és szukralózzal édesítettek), ám közülük nem mindegyik lisztmentes. Amit én kipróbáltam, az a Marcipán burgonya, a Szívdesszert és a Párizsi csúcs. Ezek tej-, liszt-, és cukormentesek. A táblás csokik közül is jó lehet a két nem tejes. Remélhetőleg minden Szamos üzletben kaphatók lesznek!
 



Ezen kívül a másik hír, hogy van egy bolt a Farkasréti temető közelében a sarkon, ahol sokféle paleo terméket is árulnak. Címe: 1112 Sasadi út 188.
http://www.bendeguzkozert.hu

Ha valaki épp arrafelé lakik, és nincs kedve lebattyogni a városba, bizonyos alapanyagokat ott is be tud szerezni.
    
   
   

5 megjegyzés:

  1. Kedves Elmíra!
    Én Hódmezővásárhelyen a MOl kúton láttam ugyanezeket. Jó, hogy az ország egész területén kapható lett!
    Szeretnék kérni ötletet Öntől, ha lehet. Adventi naptárba való édességeket, saját készítésű kis meglepetéseket szeretnék csinálni a gyerekeimnek.Amiket előre le tudnék gyártani és eláll karácsonyig. Most nincs pénzem megvenni.
    Kati

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kati, házilag is lehet készíteni pl. marcipánt, az első szakácskönyvben van egy Ehető ajándékok fejezet, ott megtalálható a recept. Ha nincs meg a szakácskönyv, szívesen segítek, írjon legyen szíves a paleo.tanacsado@tenyek-tevhitek.hu-ra. Üdvözlettel,
    Elmira

    VálaszTörlés
  3. A Párizsi Csúcsot mivel csinálják, ha tejmentes?

    VálaszTörlés
  4. Nem tudok közelebbit, mert a nem előrecsomagolt árun nincs konkrét összetevő felsorolás, de ha megnézed a beszkennelt lapot, láthatod, hogy a fehérjetartalma megegyezik az étcsokoládés termékekével, a tejesekben több van. Majd megpróbálok utána érdeklődni, hogy mivel készül.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Elmíra!
    Köszönöm az ötletet! Néha az ember azt nem látja, ami az orra előtt van. :) Meg van a szakácskönyve.
    Kati

    VálaszTörlés