2012. július 14., szombat

Mogyorós csokoládétorta málnaszósszal


Ez a gyönyörű fotó nem saját készítésű, mert amikor ezt a receptet utoljára elkészítettem, akkor elfelejtettem megörökíteni. A lényeg látható rajta, bár ezen a képen egy kisméretű, egyadagos tortácska látható, míg a recept egy nagyobb, kerek tortára szól, amit szeletelve szervírozhatunk.

A tortához:
15 dkg xylites étcsokoládé
1 dl kókusztej
10 dkg puha ghí (vagy kókuszzsír)
10 dkg eritrit
4 tojás
12 dkg törökmogyoró liszt
A málna szószhoz:
60 dkg málna
1 dl kókusztej
5 dkg eritrit
a tetejére néhány szem friss málna
A sütőt melegítsük elő 170 fokra. Béleljünk ki sütőpapírral egy kerek a tortaformát. Gőz fölött olvasszuk meg a csokoládét a kókusztejjel. Keverjük ki a ghít az eritrittel és a tojások sárgájával. Verjük kemény habbá a tojások fehérjét. Adjuk hozzá az olvasztott csokoládét, majd a mogyoróliszt felét. Keverjük bele a tojásfehérje hab egynegyedét, majd a mogyoróliszttel felváltva adagoljuk és óvatosan keverjük.  Öntsük a tortaformába és süssük kb. 25 percig. Akkor jó, ha a közepe még egy kicsit lágy. A málnát átpasszírozzuk, összekeverjük a kókusztejjel, és az eritrittel. A tortát a málnaszósszal és extra friss málnával tálaljuk.


7 megjegyzés:

  1. Kedves Elmira!

    Látom néhol eritritet néhol xylitet használsz, mi a különbség a kettő között én csak xylitet próbáltam eddig.
    Érdemes lenne beszereznem eritrit-et is?
    Köszönöm

    Ági

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ági!
    Az eritrit: 0 kalória, 0 GI és 0 szénhidrát, tehát élettani hatása jobb, mint a xylité. Ezen kívül apróbbak a molekulái, általában nem okoz hasi panaszokat, míg a xylit (bizonyos egyéneknél) igen. Hátránya, hogy drágább, és kevésbé édes, mint a xylit. Most már vannak steviával kombinált eritritek, amiknek az édesítő hatása 4-5-szöröse a cukorénak. (Cukoressimo, Xukor Zéró4X)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Elmira!

    Előszeretettel használom az eritritet sütéshez-főzéshez. Most viszont elakadtam a használatával. Csináltam paleocsokit és vaníliaöntetet egy süteményhez, és akárhogy kevergettem, olvasztottam, de sehogy sem akartak a szemek elolvadni. Libazsírt használtam alapnak az olvasztáshoz.
    Hogyan tudnám feloldani a eritritet?

    Köszönettel:
    aveleken

    VálaszTörlés
  4. Kedves Éva, én vízzel tudok belőle szirupot főzni, akkor szépen felolvad. Mások is mondják, hogy problémás az olvasztása. Kávédarálóban is meg lehet őrölni porcukor állagúvá.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Elmira,

    kicsit csalódottan vettem észre, hogy ez a fotó bizony nem a valóságot ábrázolja, hanem a netről van. Így elgondolkoztam, hogy egy milyen lesz az eredmény, kettő vajon a receptkönyvekben a ténylegesen lefőzött ételek képei láthatóak-e.

    VálaszTörlés
  6. Csalódásra semmi ok, a fenti szövegben pontosan leírom, hogy a recept egy nagy tortára vonatkozik, ami lényegében ugyanígy néz ki, csak nagyobb. A szakácskönyv képei nem véletlenül ábrázolják a recepteket, hiszen azért lettek az ételek lefőzve, mert fotózni kellett őket.

    VálaszTörlés