2012. május 31., csütörtök

Kacsamell saláta


Sholto Gouk

A fenti salátaköltemény anyukám 75 éves születésnapi vacsorájára készült, ez volt az előétel. Alkotója Sholto Gouk, ír származású, Londonban élő séf, aki nagyon kedvesen átvállalta tőlem az ünnepi főzést, mivel én ezerrel a reflexológia vizsgámra készültem, amit azóta hála Istennek sikerrel letettem. Szóval megbeszéltük, hogy mama mit szeret, mit nem, mi lehet benne, hogy paleo legyen és mi nem, ő meg rászabadult a Nagycsarnokra, és bevásárolt mindent. Ehhez a salátához rozéra sütött kacsamellet (aminek a receptje egyébként megtalálható az első szakácskönyvben, 176. oldal) készített. A lényeg az, hogy minden zsiradék nélkül, forró serpenyőben kell elkezdeni sütni a bőrös-hájas oldalával lefelé, aztán öntögetni le a kiolvadó zsírt, majd a másik oldalát is megsütni, végül kis időre a sütőbe tenni. A saláta alapja háromféle salátalevélből, szeletelt újhagymából, valamint sütőben egyben sült, majd felkockázott céklából állt. Erre került a vékonyan szeletelt kacsamell, ropogósra sült bacon szeletek, kicsit lágyra főtt keménytojás felek, és sok friss petrezselyem. A zöldségek kaptak egy citromos-olíva olajos-mustáros-pici xylites öntetet. Mennyei finom volt, és bár első ránézésre nagyon nagy adagnak tűnt, heten percek alatt elpusztítottuk.

És! Megint tanultam valamit! Sholto elkérte a süteményhűtő rácsomat, a baconszeleteket szépen kisimítva ráfektette, beállította egy tepsibe, és a sütőben így megsütötte. Az eredmény: tökéletesen ropogós, zsírtalanított, üvegesen áttesztő, és egyenes baconszeletek.


A hozzávalók tehát:
2 bőrös kacsamell filé (só, bors)
15 dkg szeletelt bacon
3-4 fej cékla
1 csokor újhagyma
kb. 15 dkg vegyes saláta levél
1 csokor petrezselyem
6 tojás
olíva olaj
citromlé
mustár
xylit

1 megjegyzés: