2015. január 13., kedd

Zöldbanánlisztes mákos palacsinta

 
Jó sokat vártunk az afrikai zöldbanánliszt szállítmányra, de végre megérkezett! A Paleocentrumban kapható. Szénhidráttartalmának jó része rezisztens, nem felszívódó típus. Egyébként is egyre inkább azt tapasztalom, hogy rendkívül kevés liszttel kiadós édességek készíthetők. Ebből 8 palacsinta lett (a palacsintasütőm kb. 19 cm átmérőjű). Bőven elég volt kettőnknek reggelire, még meg is maradt egy darab. A palacsinták vékonyak, könnyűek, levegősek voltak, semmi "kő van a gyomromban" érzés nincs utánuk.
 
Hozzávalók 8 darabhoz:
3 nagyméretű tojás
másfél deci víz
egy csipet só
5 dkg zöldbanán liszt 
a sütéshez kókuszzsír
 
A töltelék tetszőleges, nálunk mákkrém volt, amihez darált mákot és kevés édesítőt annyi forró vízzel kevertem össze, hogy kenhető, de nem folyós krém legyen.
 
A tojásokat a vízzel és a sóval elektromos kézi habverővel felhabosítottam, belekevertem a lisztet és a palacsintákat felforrósított serpenyőben, egy-egy darabka kókuszzsírt felolvasztva kisütöttem. Könnyen, szépen meg lehetett fordítani őket, egyáltalán nem szakadozott.
 
 
 

12 megjegyzés:

  1. Kedves Elmira!

    Szeretném megkérdezni, hogy a zöldbanánliszt RS keményítő tartalma nem bomlik-e le sütés/főzés hatására? Volt ahol azt olvastam, hogy 130 fok felett már lebomlik, és cukor lesz belőle.

    Üdv
    Szilágyiné Tünde

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tünde, többet fogok tudni mondani pár hét múlva, de addig is, az RS2 keményítő más-más növényben, termékben máshogy viselkedik hő hatására. A banánban lévő rezisztens keményítő nagy része valószínűleg elbomlik a sütésnél, ami jó hír a FODMAP-ekre érzékenyeknek, érzékeny emésztőrendszerűeknek, hiszen így nem puffaszt, nem szelesít. A szénhidráttartalmával számolni kell annak, akinél meg ez a szempont a fontosabb. A legjobb a napi ch értéket elosztani és nem egyszerre enni sokat. Az egy adagban kb. 15 gr ch van, akkor is, ha a teljes mennyiség felszívódik. Ketogén étrendben ez már sok, normál paleóba simán belefér.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Elmira!

    Nagyon szépen köszönöm a gyors választ, ez nagy segítség nekem.

    Üdvözlettel,
    Szilágyiné Tünde

    VálaszTörlés
  4. Kedves Elmira!
    Lehet, hogy buta kérdés, de ez a zöldbanánliszt azonos azzal, amit angolul "plantain" néven emlegetnek? Ha nem az, akkor nem tud esetleg segíteni, hogy mit takar a szó?
    Üdv,
    Kamilla

    VálaszTörlés
  5. Kedves Kamilla, dehogy buta a kérdés! Egyébként én sem tudom rá a pontos választ, azt hiszem, hogy zöld plantainból készült őrleményről van szó, de ha nem, akkor éretlen banánból készül. Próbálok utána nézni.

    VálaszTörlés
  6. Bocsanat hogy beleokoskodom. A zoldbanan = plantago. Ez egyfajta banan, es valoban meglehetosen meregzold, de nem azert mert eretlen, hanem mert ilyen. Afrikaban hejastol megsutik es azutan felvagjak. Nagyon edes es rendkivul magas a kemenyito tartalma. En semmikepp nem hasznalnam Ketoban alapanyagkent.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a válaszokat! Ketogén paleoval kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, de az autoimmunban benne van ez a "plaintain", csak a magyar megfelelőjét még nem találtam meg... Kamilla

    VálaszTörlés
  8. Akkor az autoimmun betegseggel rendelkezok ne egyek a zoldbanan lisztet?

    VálaszTörlés
  9. Akkor az autoimmun betegseggel rendelkezok ne egyek a zoldbanan lisztet?

    VálaszTörlés
  10. Az autoimmun betegek inkább a magliszteket kell, hogy kerüljék. Kis mennyiségben fogyasztható a zöldbanánliszt, aminek visszahűtve megint több a rezisztens keményítő tartalma. Viszont a tojást szokták ellenjavallni az autoimmun protokollban.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Elmira!

    Tojás nélkül el lehet valahogy készíteni? (AIP-ben)?

    VálaszTörlés
  12. Kedves Helga! Nem próbáltam tojás nélkül, nem tudom. Szafinál van sok tojásmentes recept, érdemes a honlapján körülnézni. (SzafiFitt termékek)

    VálaszTörlés