2012. január 14., szombat

Céklafasírt


Ma újra beigazolódott, hogy érdemes az intuícióra hallgatni. A Céklamánia tanfolyam ötlete erősen tartotta magát bennem. Tudtam, hogy kétszer annyian jelentkeznének, ha süteményeket vagy kenyereket sütnénk, de én mégis ezt választottam, mert valami azt súgta, hogy ezt kell megtartanom. Minden idők egyik legjobb hangulatú tanfolyama volt, a csoport élvezettel átadta magát a főzésnek, és a csupa céklás fogások hihetetlen nagy sikert arattak. Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, és jelenlétével fényesítette az alkalmat! Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a munkámról, ami rendkívül jólesett, hiszen azért csinálom, hogy megkönnyítsem a paleós mindennapokat.

10-12 darabhoz:

20 dkg sütőben egészben sült (alufóliába csomagolva), hámozott, reszelt cékla

2 szál újhagyma, vékonyan szeletelve

5 dkg darált grana padano vagy parmezán

10 dkg sovány darált sertéshús

1 tojás

2 ek. apróra vágott kapor

2 ek. apróra vágott petrezselyem

só, bors

5 dkg mandulaliszt

szűrt kókuszzsír a sütéshez

A reszelt céklát alaposan összekeverjük az újhagymával, a sajttal, a darált hússal, a tojással, a zöldfűszerekkel, sóval, borssal és a mandulaliszttel. Kb. 12 darabra osztjuk, és kis kerek fasírtokat formázunk belőle. Egy nagy serpenyőben felhevítjük a kókuszzsírt, és a fasírtokat lassú tűzön mindkét oldalon szép pirosra sütjük.


20 megjegyzés:

  1. Kedves Elmira, ha vegásan szeretném megcsinálni, a húst mivel érdemes helyettesíteni ebben a receptben? Köszönettel,Szilvi

    VálaszTörlés
  2. Kedves Szilvi, egy kicsit több mandulával és sajttal.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Elmira! Nekem nem kerülhet bele tojás, mandulaliszt és sajt sem (allergia), van valami tipped? Daráltam magvakat, azt bele tudom tenni, de kicsit nehéz a gyomromnak. Köszönöm előre is: Judit

    VálaszTörlés
  4. Kedves Judit! Talán gesztenyeliszttel kéne megpróbálni, az nagyon finom. Ha a darált magvakat nehéznek találod, akkor mindenképpen az olajtalanított magliszteket ajánlanám Neked. (Egyébként is jobbak, mert sokkal alacsonyabb az omega 6 tartalmuk). Nem muszáj zsiradékban sütni őket, sütőben is lehet.

    VálaszTörlés
  5. Remek kis fasírt! Igaz, én jóval több husival, és sütőben készítettem a ragadozó gyerekeim miatt. Céklamániásak vagyunk mi is, imádtuk! Éva

    VálaszTörlés
  6. Kedves Elmira!

    Hétvégén nagyon ráértem (ez mindig veszélyes állapot :))és glikémiás index táblázatot olvasgattam. Akkor láttam, hogy a cékla megfőzve 65-ös értékkel bír. Szabad "céklamániásnak" lenni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves István! Örülök, hogy ráért, mert muszáj néha időt szakítani a böngészésre, hiszen így merülnek fel újabb és újabb kérdések, így tanulunk. A Céklamánia tanfolyamon minden fogásban szerepelt cékla, természetesen nem azzal a céllal, hogy ezt otthon is így készítsük el, meg persze sok egyéb összetevő mellett. Vannak a paleoban magasabb GI értékű alapanyagok (pl. banán, görög és sárgadinnye, sütőtök, paszternák, cékla) amelyeknek a használatát mindenki saját maga számára eldöntheti. A zöldségek magas víz- és rosttartalma, valamint a fehérje jelenléte (tojás, hús, sajt) is ellensúlyozza a magasabb GI értéket. 25 dkg céklából lesz 12 fasírt, tehát egy ember elfogyaszt kb. 6 dkg-át. A "mánia" vicc volt, de mint kiderült, nagyon sokan szeretik a céklát, és örülnek az újabb felhasználási mód megtanulásának. Köszönöm a kérdést! Üdvözlettel, Elmira

      Törlés
  7. Kedves Elmira!
    Köszönöm a választ!Miután nagyon gyakori probléma,hogy mit vigyek a munkahelyemre, a fasírt(szerű) recepteknek mindig örülök. A második szakácskönyvben található cukkinis változatnak sikere volt. Ezt a céklásat feltétlenül ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Elmira!

    Említette az egyik fenti hozzászólásában, hogy sütőben is meg lehet ezt az ételt sütni. Hány fokon, hány percig vagy hogy kellene? Nem csak kezdő paleos, de kezdő "szakács" is vagyok.

    Köszönettel

    VálaszTörlés
  9. A sütőben úgy kellene megsütni, hogy a tepsit is kizsírozza, aztán a fasírtok tetejét is megkeni zsiradékkal. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 25 perc alatt megsülnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elmira!

      Köszönöm szépen a válaszát!

      Törlés
  10. Kedves Elmira!
    Ez a fasírt nagyon jól néz ki, imádom a céklát, így a hétvégén meg is fogom csinálni :) A cékla nagyon jól leviszi a vérnyomást, ami nálam jó dolog! :)

    VálaszTörlés
  11. Ez az egyik kedvenc receptem, nagyon finom!

    VálaszTörlés
  12. Ez az egyik kedvenc receptem, nagyon finom!

    VálaszTörlés
  13. Kedves Elmira!
    Hány fokos sütőben és mennyi ideig sütöm a céklát?
    Beáta

    VálaszTörlés
  14. Kedves Beáta, én kb. 180-200 fokos sütőbe teszem őket, egyenként alufóliába csomagolva. A kicsiknek elég kb. 45 perc, a nagyok akár másfél órát is sülhetnek.

    VálaszTörlés
  15. Kedves Elmira, nagyon finom lett a céklafasírt. Én egyben sütöttem meg.
    A cukkinis fasírt receptjét a neten hol találhatom meg?
    Beáta

    VálaszTörlés
  16. Kedves Beáta, itt egy úr az egyik szakácskönyvemben megjelent receptre utalt, de biztos, hogy talál a neten is paleo cukkinifasírt receptet!

    VálaszTörlés
  17. Kedves Elmira,
    Nem mai a bejegyzés, de engem nagyon érdekelne hogy a mandulaliszt mivel lenne kiváltható? Útifűmaghéj esetleg? Köszönöm! Edi

    VálaszTörlés