2012. január 30., hétfő

Francia mandulás csokoládé torta

Ismét egy nagyon sikeres Paleofutár (www.paleofutar.hu) recept, amit sokan kértek. Yvette egyik kedvence, enni is, készíteni is nagyon szereti. Próbáljátok ki, mert tényleg isteni és elég egyszerű recept.

10 dkg magas kakaó tartalmú étcsokoládé
15 dkg ghí
10 dkg xylit
3 egész tojás
10 dkg őrölt mandula
6 dkg hámozott, szeletelt mandula

A sütőt melegítsük elő 160 fokra.
A csokoládét, ghít, xylitet vízgőz felett olvasszuk meg. Kicsit hagyjuk hűlni, majd egyesével keverjük bele a tojásokat, végül forgassuk bele az őrölt mandulát. Eléggé folyós tésztát kapunk, de így a jó. A szeletelt mandulát bele is lehet forgatni, de a tetejére is lehet szórni.
Egy kb. 22 cm átmérőjű tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a masszát, szórjuk a tetejére a szeletelt mandulát, és kb. 30 perc alatt süssük meg. Akkor jó, ha a közepe még kicsit lágy. Teljesen hagyjuk kihűlni és szeleteljük fel.



2012. január 28., szombat

Téli vegyes zöldségkrémleves

Nagyon hideg napok jönnek, éjszaka mínusz 10-15 fok lesz. Ilyenkorra már általában elegünk van a télből, pedig idén még csak most kezdődik... A múltkoti Tények és tévhitek hírlvélhez a kurkuminról fordítottam egy nagyon érdekes anyagot, amiből kiderül, hogy még annál is ígéretesebb anyag, mint amit eddig tudtunk róla. Én Angliában egyszer dolgoztam egy magánkezdeményezésű rákalapítvánnyal, ahol az étrend volt a központi helyen. Minden nap el kellett fogyasztani egy-két nagy gerezd nyers fokhagymát, és egy kanál kurkumát. Az általam fordított cikkből az derült ki, hogy a természetes kurkumagyökérhez leghasonlóbb összetételű termék szívódik fel a leghatékonyabban, és jótkony hatása a szervezetben annak tart a leghosszabb ideig. Eddig is szerettem ezt az aranysárga, finom fűszert, de most még inkább fogom. Az indiai nők arclemosásra is használják, a gyulladt bőrt nyugtatja, tehát külsőleg is alkalmazható. Curryk, levesek, szószos ételek gyakori szereplője lehet, de kenyérbe, süteménybe is bele lehet sütni.
1 ek. kacsazsír  vagy egyéb zsiradék
1 vöröshagyma, kockákra vágva
2 nagyobb sárgarépa, felkarikázva
2 fehérrépa, felkarikázva
1 közepes zellergumó, felkockázva
2 nagy gerezd fokhagyma, apróra vágva
só, bors
1 tk. kurkuma
1 tk. gyömbér
kb. 5 dkg kókuszvaj vagy 1,5 dl kókusztejszín

A zsíron megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a zöldségeket, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. Ráöntünk annyi forró vizet, hogy ellepje, plusz kb. 3 ujjnyi. Felforraljuk, majd fedő alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a kurkumát és a gyömbért, valamint a kókuszvajat vagy tejszínt. Botmixerrel turmixoljuk. Ha szükséges, még egy kicsit utána sózzuk, ízesítjük. Friss zellerzölddel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Pirított magvakkal is tálalhatjuk, úgy még tartalmasabb.


2012. január 25., szerda

Gomba finomság

Gödöllőn imádok főzni, mert a kisháznak önmagában is olyan hangulata van, hogy minden jobban esik ott. Meghát általában hétvége van, amikor ott vagyunk, így kicsit több időm van filozofálni, hogy mit is akarok látni a tányéron. Ez a gombaétel annyira finomra sikeredett, hogy önmagában is megállja a helyét, itt natúr sült csirkemell filével és az elmaradhatatlan salátával ettük. Mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána. A kép kicsit homályos, mert még gőzölgött az étel mikor próbáltam lefényképezni, és hiába törölgettem a kamera lencséjét, mindig újra bepárásodott. Ezen a sikeren felbuzdulva tegnap este önálló ételként vacsoráztam egy hasonló gomba ételt, némi apróra vágott zellerrel és fehérrépával dúsítva. A bacon ugyanúgy benne volt, az emeli az egészet költői magasságokba :-)

1 tk.kacsazsír
25 dkg felkockázott gomba
7 dkg apróra vágott bacon
3 dkg aszalt aprított paradicsom
2 gerezd zúzott fokhagyma
3 ágacska friss kakukkfű levelei
1 csokor vágott petrezselyem
1 tk. dijoni mustár
½ tk. Virágoskút csípős rózsa paprikakrém (vagy egyéb márka)
bors

A zsíron megpirítjuk a gombát, hozzáadjuk a bacont, az aszalt paradicsomot, a fokhagymát, és a fűszereket. Kevergetve addig pirítjuk, amíg a gomba leve elpárolog. Belekeverjük a mustárt és a paprikakrémet és további két percig együtt pirítjuk. Frissen őrölt borssal megszórjuk. Nem kell sózni, mert a bacon is, a paradicsom is, a paprikakrém is sós.


2012. január 20., péntek

Sütőben sült rakott zeller

Nem mondom, hogy nagyon szép ez a kép, mert mire le tudtam fotózni, a felét már megettük. Viszont nagyon finom volt, és ebből a mennyiségből hárman ettünk, két alkalommal, szóval elég kiadós is volt. Persze jó nagy zöldsalátával mindkét alkalommal. Hús mellé is jó ez köretnek, de én pillanatnyilag eléggé zöldséges kedvemben vagyok, így a főszerep az övék a tányéromon. Évekig minden januárban rámjött a vegetáriánizmus, és ez általában két-három hónapig tartotta is magát. Nem tudom, ez minek köszönhető, de így működik a belső órám. Most nem vagyok húsmentes, csak az arány tolódott el sokkal inkább a zöldségek javára. Lehet, hogy én már korán megkezdem a húsvétot megelőző böjti időszakot. Pedig a farsangi szezonban tobzódni szokás. Érdekes műszer az emberi szervezet, és nagyon fontos megtanulni hallgatni arra, amit súg. A kisgyerekek még tudják ezt, csak felnőttkorra elfelejtjük.

2 nagy, hámozott, szeletelt, párolt zellergumó
2 vékonyan szeletelt lilahagyma
1-2 dkg szárított vargánya
1 tk. libazsír + a kikenéshez
só, bors
10 dkg kesudió
3 dl főző+áztató víz
2 gerezd fokhagyma
5-7 dkg reszelt grana padano sajt
A vargányát leöntjük annyi meleg vízzel, hogy teljesen ellepje és hagyjuk ázni minimum 1 órát. A zellert kevés sós vízben félig puhára pároljuk. A lilahagymát megdinszteljük az egy kanál zsíron. A kesudiót a gomba leszűrt áztatóvizével és a zeller főzővizével (3 dl legyen a folyadék), valamint a fokhagymával és a sajt felével turmixoljuk.
Egy tűzálló edényt kizsírozunk, beletesszük a teljesen lecsöpögtetett zeller szeleteket, rá az áztatott, darabolt vargányát, majd a lilahagymát. Az egészet leöntjük a kesuszósszal, a tetejét megszórjuk a maradék sajttal és 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.

2012. január 19., csütörtök

Paleo vacsora a Kisbuda Gyöngyében


Csodálatos estét töltöttünk tegnap a Kisbuda Gyöngye étteremben! Végre egy étterem, ahol megbízhatóan paleo ételt fogyaszthatunk. Herz György elkötelezte magát a paleo konyha speciális alapanyagaiból készült fogásainak népszerűsítésére. Kreativitását ismerve, biztos vagyok benne, hogy ki fogja alakítani saját különleges paleo ételkölteményeit. A napi ajánlatban ezentúl folyamatosan jelen lesz egy paleo opció. Az étterem békebeli, polgári hangulata, intimitása, kitűnően alkalmassá teszi családi, baráti rendezvények, ünneplések helyszínéül. Ilyen alkalmakra előzetes egyeztetéssel 100% paleo menüsor vagy svédasztal rendelhető.

Nagy örömömre sokan eljöttetek tegnap, és jó hangulatban, finom ételeket kóstolva, kitűnő társaságban vacsoráztunk. Voltak ismerősök és új arcok, fiatalok, és idősebbek, gyakorlott paleósok és érdeklődők. Eszmecsere, tapasztalatcsere zajlott, sokan kapcsolatban maradnak egymással ezentúl is. Tele volt a szívem hálával, hogy a munkámnak ilyen pozitív gyümölcse van, hogy imádom, amit csinálok, hogy Gábor ilyen fantasztikus közösséget, összetartozást teremtett a könyveivel és a személyiségével. Mindennek részese lenni kiváltság. A tegnapi este igazi egészséges örömünnep volt! Köszönöm Nektek!

Kisbuda Gyöngye étterem
1134 Budapest, Kenyeres utca 34.

Herz György 0630/ 630 24 81

2012. január 18., szerda

Mandarinos gesztenyegolyó


Nagyon praktikus, mert egyszerű és gyors. Én imádom a gesztenyét, nekem minden jöhet, ami gesztenyés. A kedvenc édességem a világon a gesztenyepüré, de mivel az most nem játszik, hát másféle gesztenyés recepteket kreálok. Ha ezt a masszát kicsit lágyabbra készítjük, tortakrémnek is egészen kiváló. A friss gyümölcstől üde is, ez ellensúlyozza a gesztenye kissé "nehéz természetét".

Gyors gesztenyegolyó

kb. 30 darabhoz
50 dkg natúr gesztenyemassza
kb. 1,5 dl Cocomas kókusztejszín
6-7 dkg porított vaníliás xylit
2 ek. narancslekvár (az a bizonyos) (vagy 1 tk. reszelt bio narancs héja)
2-3 ek. kakaó
néhány csepp rum vagy aroma
4 mag nélküli mandarin gerezdjei

A felengedett gesztenyemasszát villával összetörjük, fellazítjuk a kókusztejszínnel, hozzáadjuk a vaníliás xylitet, a narancslekvárt (vagy reszelt narancshéjat), a kakaót, és a rumot (vagy aromát). Alaposan összekeverjük. Falatnyi golyókat formázunk belőle és mindegyiknek a tetejére egy-egy mandarinszeletet ültetünk.

2012. január 14., szombat

Céklafasírt


Ma újra beigazolódott, hogy érdemes az intuícióra hallgatni. A Céklamánia tanfolyam ötlete erősen tartotta magát bennem. Tudtam, hogy kétszer annyian jelentkeznének, ha süteményeket vagy kenyereket sütnénk, de én mégis ezt választottam, mert valami azt súgta, hogy ezt kell megtartanom. Minden idők egyik legjobb hangulatú tanfolyama volt, a csoport élvezettel átadta magát a főzésnek, és a csupa céklás fogások hihetetlen nagy sikert arattak. Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, és jelenlétével fényesítette az alkalmat! Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a munkámról, ami rendkívül jólesett, hiszen azért csinálom, hogy megkönnyítsem a paleós mindennapokat.

10-12 darabhoz:

20 dkg sütőben egészben sült (alufóliába csomagolva), hámozott, reszelt cékla

2 szál újhagyma, vékonyan szeletelve

5 dkg darált grana padano vagy parmezán

10 dkg sovány darált sertéshús

1 tojás

2 ek. apróra vágott kapor

2 ek. apróra vágott petrezselyem

só, bors

5 dkg mandulaliszt

szűrt kókuszzsír a sütéshez

A reszelt céklát alaposan összekeverjük az újhagymával, a sajttal, a darált hússal, a tojással, a zöldfűszerekkel, sóval, borssal és a mandulaliszttel. Kb. 12 darabra osztjuk, és kis kerek fasírtokat formázunk belőle. Egy nagy serpenyőben felhevítjük a kókuszzsírt, és a fasírtokat lassú tűzön mindkét oldalon szép pirosra sütjük.