2020. december 28., hétfő

Bélszín fürjtojással négyféle körettel


Ezt a finomságot ritkán tesszük az asztalra, pedig szenzációsan finom. A rozmar.hu-ról rendeltük a bélszínt, 9800 Ft volt az a kb. másfél kilós darab, amiből nyolc fő evett serpenyőben sült bélszínszeletet, és még levettünk belőle egy részt tatár bifszteknek is. Mindkét fogás csodálatosan jól sikerült, igaz, nem bíztuk a véletlenre a dolgot, mert a lányom élettársa készítette őket, aki évek óta Michelin csillagos kategóriájú éttermekben főz. Ünnepi ételnek kétség kívül tökéletes választás volt.

A bélszínt vastagon felszeleteljük, megsózzuk és tűzforró serpenyőben egy pici zsiradékon (pl. marhafaggyún) a szeletek két oldalát 2-2 percig sütjük. Bekenjük őket mustárral és 150 fokos sütőbe 6-7 percre betesszük, majd végül újra serpenyőben, vajon (vagy ghín) 1-1 percig sütjük. Frissen őrölt borssal megszórjuk és rövid pihentetés után tálaljuk. A tükörtojás az én adagomban fürjtojásból készült, mert a tyúktojást ilyen direkt formában nem annyira jól bírom mostanság. Egyébként a fürjtojásnak elképesztően finom íze van. 

A köretek:

- lila és fehér édesburgonya (héjában, darabolva, sütőben sütve) - a Zöld Tanya közösségi biokertből)

- brokkoli rózsák simán csak párolva

- vegyes zöldsaláta és mikrozöldek

- petrezselyemmel, fokhagymával, serpenyőben párolt répahasábok


2020. december 20., vasárnap

Mákos bejgli


Ígértem még karácsony előtt egy bejglit. Kipróbáltam, nagyon jó lett, sok mák, kevés tészta, ahogy én szeretem. Ezek a receptek nem patikamérlegen készülnek, ha úgy látod, hogy kicsit igazítani kell rajta, bátran tedd meg. A lisztet is lehet helyettesíteni, minden gyártónak van olyan lisztkeveréke, ami alkalmas bejgli tészta készítéséhez. Ha van kipróbált kedvenced, nyugodtan használd azt.

1 nagy rúdhoz:
20 dkg liszt (nálam Zellei Tündi féle csökkentett szénhidráttartalmú gm lisztkeverék)
4 dkg ghí vagy vaj
3 dkg libazsír
2 dkg eritrit
1/2 tk. sütőpor
1 tk. útifű maghéj
1 tk. almaecet
2 kis tojás + 1 a kenéshez
1 csipet só és kevés víz
A töltelékhez:
18 dkg darált mák
6 dkg eritrit (vagy glicin)
kb. 1 dl kókusztej
1 ek. reszelt bionarancshéj
2 csipet őrölt vanília
1 alma, hámozva, finomra reszelve

A tésztához minden összetevőt alaposan összegyúrunk, ha túl száraz, épp csak annyi vizet adunk hozzá, hogy szépen összeálljon, de ne legyen ragadós. Pihentetjük minimum fél órát, de lehet sokkal hosszabban is. Közben elkészítjük a tölteléket. 

A mákot az eritrittel felfőzzük a kókusztejben, a narancshéjjal, a vaníliával és a reszelt almával. (Lehet mazsolát, apróra vágott aszalt szilvát, sőt, étcsokoládé darabokat is keverni bele, ahogy tetszik.) Alma helyett körte, birsalma- vagy sütőtökpüré is kerülhet bele. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, téglalap alakúra formázzuk. Megkenjük a kicsit kihűlt máktöltelékkel, úgy, hogy körben a szélén ujjnyi hely maradjon üresen. 

A hosszanti oldalán szorosan feltekerjük, kipapírozott sütőtepsire helyezzük. Felvert tojással megkenjük, villával megszurkáljuk a tetejét és 170 fokos sütőben kb. 35 percig sütjük. Én egy vízzel teli tepsit tettem a sütő aljára, hogy ne száradjon ki sütés közben, de ha valaki ropogósabban szereti, ezt el lehet hagyni. A sütési idő sütőfüggő, a színe alapján döntsétek el, hogy mikor van kész. Felvágás előtt mindenképpen ki kell hűteni.



2020. december 13., vasárnap

Karácsonyi birsalmás sütőtökleves és bébicsirke

                        

A mostani karácsony szokatlan lesz abból a szempontból, hogy először nem leszünk együtt az öcsémékkel, akik most nem tudnak hazajönni az ünnepekre Svájcból. Ez a szüleimnek elég szomorú, de majd igyekszünk egy vidám karácsonyt kerekíteni azokkal, akik itt vannak. Így is kilencen leszünk 25.-én, szóval azért lesz ünnepi hangulat. A 24.-i vacsorát sosem szoktuk túlbonyolítani, mindig az együttléten van nálunk a hangsúly és nem a lakomán. Sokkal többet ilyenkor sem eszünk, és az év közben követett táplálkozás most is ugyanúgy érvényes. Nem sütünk cukros, hagyományos sütiket és én személy szerint alkoholt sem iszom. Ez a leves csak egy ötlet, lehet persze bármi mást is kínálni első fogásnak. Például szuper levest főztem a minap gyöngytyúkból (NekedTerem.hu-ról rendeltem), azt is el tudnám képzelni, csak akkor nem szárnyas lenne a főfogás. A bejglit, amit szeretnék készíteni majd jövő héten felteszem, akkor már látni fogom, hogy hogy működik a fejemben kialakult recept.


A sütőtök krémleveshez:

1/2 jó érett kanadai sütőtök, hámozva, kockázva

1 birsalma, hámozva, kockázva

1 ek. kókuszzsír

1 kk. őrölt kurkuma

1 kk. őrölt koriander

1 csipet őrölt fahéj

1 csipet csili (opcionális)

A sütőtököt és a birsalmát a kókuszsíron átforgatjuk, megsózzuk, hozzáadjuk a fűszereket és annyi vizet, hogy éppen ellepje. Puhára főzzük, botmixerrel turmixoljuk. Hozzáadhatunk pár kanál kókusztejszínt és aprított zöld fűszerekkel vagy ropogós húsos szalonna kockákkal is tálalhatjuk.

A bébicsirkéket (a rozmar.hu webáruházból rendeltem) papírtörlővel leitatjuk, besózzuk, és 160 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütjük. A hőmérsékletet feltekerjük 200 fokra, a csirkéket bekenjük vajjal (vagy ghível) és további 20-25 percig sütjük. Salátával, sült édesburgonyával kínáljuk. Egészen különleges, finom ízük van, és ezzel a recepttel nem lehet melléfogni. (Lányomék szakácskönyvéből vettem: https://taplalkozasbeallitas.hu/termek/taplalkozas-beallitas-szakacskonyv-2-kotott-konyv/)

  

2020. november 28., szombat

Zöldséges csirkeragu







A fenti kép az új szakácskönyvemből való, ami nemrég jelent meg a Jaffa kiadónál Immunerősítő ételek címmel. Ma este is zöldséges csirkeragut főztem, a szezonnak megfelelően téli zöldségekkel. Isteni finom volt, most ennek írom le nektek a receptjét. Mondhatjuk úgy is, hogy egy szuper gyorsételről van szó, mert mindössze fél óra alatt elkészült. A tarlórépa egy nagyon klassz gyökérzöldség, én a Zsámboki biokertészettől rendelem (lásd a képen). A kaffir lime levelet a thai és egyéb Dél-Kelet ázsiai konyhák gyakran használják. Ezek a fényes, bőrszerű levelek csodálatosan aromásak, nem lehet betelni az illatukkal-ízükkel. Nagyon érdemes a mélyhűtőben tartani belőlük egy készletet. Leveseket, ragukat prímán fel lehet dobni velük. 

Hozzávalók 2 személyre:

40 dkg csirkemell filé, kockázva

2 ek. kókuszzsír

1 kis zellergumó, hámozva, kockázva

3 sárgarépa, hámozva, karikázva

1 db fehér édesburgonya (vagy 2 tarlórépa, vagy karalábé), hámozva, kockázva

4 db kaffir lime levél (egzotikusfuszerek.hu-ról rendelhető, országosan bárhol)

1 csokor friss korianderzöld, aprítva (vagy petrezselyem)

A kókuszzsírt felhevítjük, beletesszük a csirkekockákat és a zöldségeket. Megsózzuk, hozzáadjuk a lime leveleket, néhány percig kevergetve átpirítjuk. Lefedjük, puhára pároljuk. Tálalás előtt 1-2 perccel belekeverjük a korianderzöldet is.




2020. november 14., szombat

Gombaleves és sült paprika saláta





Az őszi alapanyagoknak van egy különleges hangulata, amit imádok. A gombaleves képe nem saját, erről a blogról származik: https://www.feastingathome.com/creamy-mushroom-soup/ A recept viszont nagyon is saját :-) Sima barna csiperkéből készítettem. A csodás erdei gomba képeket az öcsém küldte Svájcból, mert hosszú ínséges hetek után végre sikerült egy gazdagabb zsákmányhoz jutniuk a közeli erdőben. Ő nagyon ért a gombákhoz és benne meg is bízom ez ügyben. A paprika saláta a férjem születésnapi vacsorájának volt az előétele, mert nagyon szereti ezeket az ízeket, így együtt. Tényleg isteni, érdemes kipróbálnotok. A kápia paprikák a Zsámboki biokertből érkeztek, fantasztikusan finomak voltak. Az egyik ok, amiért érdemes biotermesztett zöldségeket enni, mert sokkal élettelibb, karakteresebb, teltebb ízük van, hiszen a talaj, amiben teremnek tele van tápanyagokkal. 

A gombaleveshez:

2 adaghoz:
1 kisebb lilahagyma, aprítva
1-2 gerezd fokhagyma, aprítva
2 ek. olíva olaj (ha szeretitek, apróra kockázott, füstölt húsos szalonnát is lehet hozzá pirítani)
kb. 30 dkg barna csiperke gomba, kockázva (ha van valami különlegesebb, még jobb)
só és bors
2 babérlevél
1 mk. Provence-i fűszerkeverék
alaplé vagy víz
1 tk. nem csípős mustár
1/2 dl kókusztej

Az olajon megfuttatjuk a hagymát, a fokhagymát és a gombát. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fűszereket, felöntjük az alaplével és puhára főzzük. A mustárt összekeverjük a kókusztejjel és a leveshez adjuk. A képen sült fokhagyma szeletekkel és rozmaringgal ízesített leves látható, én a végén még szórtam bele egy maroknyi vágott petrezselymet.

A sült paprika salátához sütőben megsütöttem a paprikákat, kicsit kihűtöttem, lehámoztam és gondosan kimagoztam, szeletekre vágtam őket. Pirított dióval, vegán fetasajt kockákkal, apró bazsalikom levelekkel, pici olíva olajjal és balzsamecettel meghintve tálaltam. 

 




 

2020. október 29., csütörtök

Bárány nyak téli zöldségekkel





Nagyon örültem, hogy nemrég felfedeztem a kedvenc piacomon egy olyan hentest, aki egész évben árul bárányhúst. Eddig többnyire a METRO áruházba vagy valamelyik török/szír henteshez kellett elzarándokolnom, ha bárányhúst szerettem volna venni. Így sokkal egyszerűbb lesz és gyakrabban tudom készíteni. A nyak ragukhoz, hosszan főtt dolgokhoz nagyon jó választás. Ez csontos volt, de én szeretem a csontos húsokat, jobb ízük van, mint a filéknek. Sárgarépát, zellert, hagymát és pár gerezd fokhagymát tettem mellé. Az alsó két képen a friss, nyers kísérők láthatók, egy vegyes rukkolás saláta reszelt répával és egy isteni, zsenge tölgyfasaláta. Minden zöldség a Zsámboki biokertészetből érkezett. Imádom őket. Pici só, jó minőségű extra szűz olíva olaj és egy kevés balzsamecet az öntetük. Egyszerű és nagyszerű.

Hozzávalók kb. 4 adaghoz:

1,2 kg csontos bárány nyak 
só, bors, 3 babérlevél
víz
2 sárgarépa, hasábokra vágva
1 zellergumó, nagy kockákra vágva
1 vöröshagyma, héjával kettévágva
3 gerezd fokhagyma, hámozva
zöld fűszerek, aprítva (itt édeskömény zöldje, petrezselyem)

A bárányt besózzuk, borsozzuk. Egy tűzálló tálba tesszük. Hozzáadjuk a zöldségeket és a babért. Egy nagy pohár vízzel leöntjük, lefedjük és 170 fokos sütőbe tesszük. Nálam kb. 2 és fél órát párolódott. A vége felé megszórtam rengeteg zöld fűszerrel és úgy pároltam készre. A salátákkal és a mellette főtt zöldséggel mennyei volt.

2020. október 12., hétfő

Indiai kurkumás csirke




Ezek a melegsárga színű zöldségek nagyon jól esnek a hidegebb őszi napokon. Sárgacéklát hónapok óta rendelünk a Zsámboki biokertészetből és nagyon megszerettük, még finomabb, mint a vörös. Mostanában egyszerre több dolgot főzök, mert többen vagyunk az ételre és szeretem, ha van másnapra is maradék. Ez a csirkeétel a "butter chicken" (vajas csirke) nevű indiai raguból indult ki, de aztán elkanyarodott kicsit, mert az eredetiben nincs sárgarépa és nem is kókusztejszínnel, hanem joghurttal készül. Nagyon finom lett, a fiúk meg voltak vele elégedve. Az alsó képeken a cékla mellett sütőtök és édesburgonya is sült, abból pirított dióval, petrezselyemmel, olíva olajos-balzsamecetes dresszinggel egy saláta fog készülni, és még egy gyömbéres sütőtök krémlevesre is futotta a tökből, amit elteszek másnapra.

Hozzávalók az indiai csirkéhez:

2 főre:
4 csirke felsőcomb, filézve, bőre lehúzva
1 ek. kókuszzsír
1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma
2 dl friss, érett paradicsom, hámozva, kicsire kockázva
1 kk. kurkuma
1 kk. római kömény
1 kk. garam masala
2 tk. reszelt friss gyömbér
sárgarépa, karikázva
kb. 1 1/2 dl kókusztejszín
frissen őrölt fekete bors

A kókuszzsírt felhevítjük, a besózott csirkedarabokat körben megpirítjuk, kivesszük, Az edényben megfuttatjuk az aprított hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, a paradicsomot, az összes fűszert és a csirkét. Lefedjük és félig megfőzzük. Beletesszük a kókusztejet, a répát, újra lefedjük és készre főzzük. Sült főzőbanánnal, vagy vegyes gyökérzöldséggel tálaljuk.





2020. szeptember 28., hétfő

Toszkán kel vagy fodroskel



Nyáron sok mángoldot rendeltem a Zsámboki biokertészetből, most viszont kezdődik az az időszak, amikor a leveles kelfélék is elérhetők. Mi nagyon szeretjük a fodroskelt, amit egyre több helyen látok árusítani, még szupermarketekben is, darabolva, zacskóban. Itt a képen összefogtam egy óriási csokorba a kétféle kelt, a sötétebb, egyenes levelű a cavolo nero (fekete káposzta), vagyis a toszkán kel, a másik a fodros. Sokféleképpen el lehet őket készíteni, legegyszerűbben úgy, hogy a kemény szárakat kivágjátok, a levélrészeket daraboljátok és egy kis vajon vagy ghín, minimális vízzel megpároljátok. Sóval, frissen őrölt borssal, esetleg reszelt szerecsendióval ízesítve nagyon finom köret. Lehet tésztaszószba is belekeverni, más, édesebb zöldségekkel (pl. sárgarépa vagy sütőtök), gombával keverni, vagy a képen látható módon, olíva olajon pirított jó sok lilahagymával, egy kis aprószemű mazsolával, pirított dióval, törökmogyoróval megszórva tálalni (a fenyőmag kétszer olyan drága). Egy löttyintésnyi hosszan érlelt balzsamecet is jót tesz neki, például kacsasült mellé kiváló köret.

2020. szeptember 14., hétfő

Zöldség curry friss mángolddal




Kora ősszel csodálatos a piac, ilyenkor még sokféle gyümölcs és sok hazai zöldség kapható. Ezeket a képeket a lányomék készítették tavaly egy svájci piacon. Elég jó a gombaválaszték :-) Biztos mindenkinek van olyan étel, amivel tuti kedveskedni tud a párjának, nálunk az egyik ilyen a zöldség curry. A mai vacsora éppen ez lesz, benne mindenféle, részben a Zsámboki biokertészetből származó zöldséggel. Nekem jobban tetszik, mintha pacalpörköltet követelne a férjem, közelebb áll az én ízlésemhez is :-)

Hozzávalók 4 adaghoz:
3 lila sonkahagyma (vagy egyéb hagymaféle)
5 karika friss gyömbér, apróra vágva
5 kardamom
3 ek. folyékony kókuszolaj
3 szár angolzeller, szeletelve
1/4 kanadai vagy hokkaido sütőtök (lehet helyette sárgarépa)
1 édesburgonya, kockázva
1 karalábé, hámozva, kockázva
1 közepes cukkini, kockázva
30 dkg mángold, aprítva
4 dl kókusztej
2 tk. nem nagyon csípős currypor
1 tk. kurkuma

A hagymát, a gyömbért és a kardamomot megpirítjuk a kókuszolajon. A cukkinin és a mángoldon kívül hozzáadjuk a többi zöldséget, a kókusztejet, megsózzuk, a curryvel és a kurkumával fűszerezzük és félig puhára főzzük. Hozzáadjuk a cukkinit és a mángoldot és készre főzzük. Köretként, önmagában is lehet tálalni. 

 

2020. augusztus 15., szombat

Barbecue sült oldalas

 

Legalább egy éjszakát érdemes pácolni a húst, de lehet hosszabban is, annál finomabb lesz!  Szóval erre rá kell készülni, nem utolsó pillanatos dolog, de isteni finom az eredmény. 

 

kb. 1,3 kg szép húsos sertés oldalas

A páchoz:

1 ek. csípős paprikakrém (nálam a Virágoskút Csípős Rózsa a nyerő)

1 ek. mustár

3 nagyon érett sárgabarack, aprítva

2 ek. balzsamecet

3 gerezd fokhagyma, zúzva

1 ek. friss gyömbér, reszelve

só, frissen őrölt bors

4 ek. Paleolaj

A körethez:

10 dkg vegyes saláta levél

1 lilahagyma, vékony karikákra vágva

1 ek. extra szűz olíva olaj

1 ek. almaecet

pici só

sült zöldség

A páchoz összekeverjük az összes hozzávalót és a feldarabolt oldalast bekenjük vele. Lefedve hűtőszekrénybe tesszük és minimum egy éjszakát hagyjuk érlelődni. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és az oldalast alufóliával lefedve, egy kevés vizet aláöntve puhára pároljuk.  Másfél óra elég kell legyen neki, de ezt könnyen ellenőrizhetjük, úgy, hogy egy hegyes kést beleszúrunk. A sütési idő végén fólia nélkül pirosra sütjük. Köretnek mehet hozzá egy ropogós saláta és/vagy sült zöldség.


2020. július 30., csütörtök

Citromkrém citromhéjban



  

Ebben a hőségben a legjobb választás :-) Citromimádók előnyben!

4 nagy, kezeletlen citrom

1 ek. 4szeres édesítő (eritrit+stevia)

2 dl hűtött kókusztejszín


Reszeljük le két citrom héját és facsarjuk ki a levüket. Adjuk hozzá az édesítőt és hagyjuk állni egy fél órát. Keverjük hozzá a jól lehűtött kókusztejszínt és fagylaltgépben keverjük-fagyasszuk meg. Töltsük bele a másik két, félbevágott és jól kikapart citromhéjakba és tálalásig hagyjuk a mélyhűtőben dermedni. Vágjuk gerezdekre és tálaljuk. (Miután gerezdekre vágtuk, még vissza lehet tenni a mélyhűtőbe, ha nem rögtön kerül fogyasztásra). A citromok kikapart belsejéből készülhet limonádé.

2020. július 11., szombat

Sült kolbász, hasábzöldséggel, salátával



Ezekben a meleg nyári napokban sokan sütögetnek kinti grillen. Én is szeretem ezt a hangulatot, épp ezért mindig kutatok olyan húsáru után, amiben nincsenek adalékanyagok és ami jó ízű. A sütnivaló kolbászok közül én mindig a nem-paprikásat választom, mert sokkal jobban szeretem. Sem a túl fokhagymás, sem a paprikás kolbász nem tartozik a kedvenceim közé. Ez a fajta mendei kolbász többféle ízben kapható. Van marhahúsos változata, illetve bajor fűszerezésű is. Én most ezt a titkos fűszerekkel készült toscanai fajtát választottam kipróbálásra. Gödöllőn, "A Sonkás"-nál vettem, ahol rengeteg más jó minőségű finomság is kapható. A budai Fény utcai piacon is van üzletük egyébként. A kolbász nagyon ízletes volt, de szerintem abszolút túl sós. Pedig én imádom a sót, de itt a fele is elég lett volna.

Hozzávalók 2 főre:
2 pár sütnivaló kolbász
2 közepes zöld főzőbanán (plantán), hámozva, hasábokra vágva
kókuszolaj a sütéshez
A salátához:
1 kis cukkini, reszelve
1 kis sárgarépa, reszelve,
2 marék salátalevél, aprítva
1-2 ek. extra szűz olíva olaj
1 ek. tárkonyos ecet

A kolbászokat grillen vagy serpenyőben is meg lehet sütni. A főzőbanán hasábokat kb egy ujjnyi felforrósított kókuszolajon ropogósra sütöttem. A főzőbanánt késsel kell lehámozni, mert a héja szorosan rá van tapadva. Az íze, amikor a héj még teljesen zöld, nem édes, inkább egy krumplira hasonlít. Lehet helyette édesburgonyát, zellergumót, fehérrépát vagy paszternákot is használni. Budapesten az indiai boltokban mindig van főzőbanán, én a Wesselényi utca és Hársfa utca sarkán lévő Namaste India Budapest nevű üzletben vettem. A salátához összekeverjük az összes hozzávalót. és tálaljuk


2020. június 29., hétfő

Gesztenyekrémes rolád


Sokáig tervezgettem, hogy milyen tortát készítsek magamnak a születésnapomra, aztán kezdett körvonalazódni a dolog. A fenti kép egy régebbi, karácsonyi gesztenyés roládomról készült, mert mire észbe kaptam, már eltűnt az egész sütemény. Maga a sütemény lényegében ugyanúgy nézett ki, mint a képen lévő, csak nem mandarinzselével tálaltam. A receptben viszont több újdonságot is kipróbáltam.

Egy 10 szeletes roládhoz:
A piskótához:
5 tojás
2 ek. eritrit
6 dkg rizsliszt (vagy manióka vagy gesztenyeliszt)
A "sziruphoz":
kb 1/2 dl víz
2 ek. glicin
1 bionarancs reszelt héja
A krémhez:
2 csomag natúr gesztenyemassza, kiolvasztva
2 tábla White Delight cukor- és tejmentes fehér csoki
kb. másfél dl kókusztej  (ha többet is felvesz majd a gesztenyemassza, akkor még egy kevés)
vanília
1 tk. kakaó
pici rum (vagy aroma)
A tetejére: 
10 dkg étcsokoládé, olvasztva

A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk. Először a fehérjét verjük kemény habbá. A sárgákhoz hozzáadjuk az eritritet. Habverővel alaposan kikeverjük. A fehérje habot és a lisztet kanalanként hozzákeverjük a sárgákhoz, és óvatosan fellazítjuk vele a tésztát, vigyázva, hogy ne veszítsen a levegősségéből. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral, és kb. másfél centis rétegben rásimítjuk a könnyű masszát. 170 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük. Kivesszük, kicsit kihűtjük és a sütőpapírt óvatosan lehúzzuk róla, majd hagyjuk kihűlni. Meglocsolgatjuk a vízből, glicinből és narancshéjból készített sziruppal. Csak röviden össze kell őket forralni. Konyharuhával letakarjuk, hogy biztosan ne száradjon ki a piskóta.

A gesztenyemasszát összekeverjük a kókusztejben megolvasztott fehér csokoládéval, kis vaníliával, kakaóval, esetleg kevés rummal. Jól kenhető állaga legyen, de ne legyen túl folyós. Ha megkóstoljuk és úgy érezzük, hogy kíván további édesítést, akkor hozzá lehet adni egy kanál mézet vagy pár csepp steviát. Nekem jó volt így. 

A piskótalapot megtöltjük a gesztenyekrémmel, szorosan feltekerjük, és kívülről is bekenjük. Az étcsokoládét megolvasztjuk és rálocsoljuk a rolád tetejére. Tálalásig hideg helyen tartjuk.


2020. június 9., kedd

Mentás céklasaláta hideg csirkesülttel


Ez egy nagyon egyszerű recept, amit az alapanyagok kiválósága tett különlegessé. A Zsámboki biokertészetből érkezett ez a csodálatos nyári cékla. Annyira zsenge, szinte krémes volt a húsa, hogy ilyet még nem is ettem céklában. A friss menta az egyik kedvenc zöld fűszerem, az is tőlük érkezett és nagyon feldobta a saláta ízét. A levelek is felhasználásra kerültek, ők egy wokban pirított zöldségköretbe kerültek, többek között mángold levél, cukkini és sárgarépa társaságában.

Hozzávalók:
4 kis fej nyári cékla
2 sárgarépa
1 alma, kockázva
1 kis csokor friss mentalevél, aprítva
2 ek. balzsamecet
2 ek. olíva olaj
pici só
A tálaláshoz:
hideg sült csirkemell, szeletelve (vagy bármilyen más sült húsmaradék)

A céklát és a répát meghámozzuk, durvára reszeljük. Összekeverjük az almával és a mentával., meglocsoljuk az ecet/olívaolaj/só keverékével és a hússal tálaljuk.

2020. május 30., szombat

Csirkemell tekercs zöldspárgával és édesburgonyával



 Amíg tart a spárga szezon, addig minden alkalmat megragadok, hogy ehessem, mert nagyon szeretem. Könnyű, egyszerű fogás, mégis sokkal különlegesebb, mintha csak úgy simán megsütünk egy csirkemellet. Nálam mindig nőnek friss fűszernövények a teraszon, most egy hatalmas bokor oregánó van, jobban mondva kétféle oregánó, zsálya, fokhagyma snidling, bazsalikom, rozmaring, narancsmenta és ananász zsálya. A legkönnyebb kertészetben beszerezni a palántákat, de pl. a METRO áruházakban is jó választék van. Ha valaki kerülni szeretné a paradicsomot, reszelt cukkinival is nagyon finom lesz a töltelék.


8 kis szelet csirkemell filé, vékonyra klopfolva
só, bors
5 dkg ghí, vaj vagy kókuszzsír
3 gerezd fokhagyma, apróra vágva
1 ek. friss oregánó
1 ek. friss bazsalikom
25 dkg hámozott, kimagozott paradicsom
1 csokor petrezselyem, aprítva
só, frissen őrölt bors
A körethez:
50 dkg zöldspárga
2 db kisebb édesburgonya
1 ek. kókuszzsír

A csirkemell filéket sóval és borssal fűszerezzük. A ghí felén megfuttatjuk a fokhagymát, hozzáadjuk a vágott oregánót és bazsalikomot, és a paradicsom héjától, levétől és magjaitól megszabadított, egészen apróra vagdalt húsát. (A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, így könnyen lehámozhatjuk őket). Hozzáadjuk a petrezselymet, kevés sót és a csirkemell filéket bekenjük vele. Feltekerjük, és a maradék zsiradékon a roládokat serpenyőben minden oldalon szépen megpirítjuk, majd fedő alatt puhára pároljuk. Felszeletelés előtt pihenjenek legalább öt percig.

A spárga szárvégeit letördeljük, eldobjuk és a hosszabbik, fejes részt vízgőzben pár percig pároljuk. Az édesburgonyát vékonyan felszeleteljük, és egy kis kókuszsírral, sóval, sütőben vagy serpenyőben megsütjük.


2020. május 14., csütörtök

Spárgás finomfőzelék


Imádom a finomfőzeléket. Azok a régi iskolatársaim, akik a menzán ebédeltek, mind utálják az ilyen és ehhez hasonló ételeket, mert a rosszul elkészített változatok egy életre megutáltatták velük. Én mindig hazajártam ebédelni, így az összes "alapkaját" a lehető legfinomabb, házilag, friss alapanyagból elkészítve ismertem meg. Több olyan barátom volt, aki úgy jött hozzánk vendégségbe, hogy ő utálja a spenótot. Aztán megkóstolta nálunk és azt mondta: "Ja, hát ezt szeretem!" Ilyesmi dolog ez a főzelék is. Szerintem csodás tavaszi finomság, én mostanában minden héten kábé kétszer főzöm.

Hozzávalók:
3 sárgarépa, hámozva, kockázva
1 nagy vagy 2 kis fej karalábé, hámozva, kockázva
1 cukkini, kockázva
1 csomag zöldspárga, tisztítva, darabolva
só, Ataisz vegantéria natúr ételízesítő
1 csapott ek. manióka liszt
kb. 1/2 pohár növényi tej
2 csomó friss petrezselyem, aprítva

A répát és a karalábét kevés sós vízben feltesszük főni. Mikor már félig puha, akkor hozzáadjuk a cukkinit és a spárgák feldarabolt szárát. (A fejeket csak a végén tesszük bele, mert azoknak kell a legrövidebb főzési idő.) Meghintjük 1 kiskanálnyi ételízesítővel (én nagyon szeretem ezt a márkát, de másfélét is lehet vagy csak sóval is jó). A lisztet simára keverjük a növényi tejben és egyenletesen elkeverjük a főzelékben. Egy-két percig hagyjuk sűrűsödni, belekeverjük a petrezselymet és kész is. Langyosan is isteni finom. Sült virslivel, fasírttal, tükör tojással, sült hússal, mindennel finom. Szerintem a lelke a sok petrezselyem, és szigorúan a legvégén, hogy megmaradjon a fűszer friss aromája.



2020. április 28., kedd

Töltött tojás Remoulade mártással




A töltött tojást soha nem tudom megunni, bármilyen hagyományos vagy újszerű töltelékkel szeretem. Itt a Remoulade mártás különleges ízeivel társul, és ez nagyon jót tesz neki. Próbáljátok ki!

Hozzávalók:
8 db kemény tojás
2,5 dl házi majonéz (én mostanában folyékony kókuszolajjal csinálom)
1 ek. dijoni mustár
2 ek. reszelt friss, torma
1 kis fej lilahagyma, apróra vágva
2 ek. kapri bogyó, apróra vágva
3 db csemege uborka, apróra vágva (lehet kapni steviával édesítettet)
1 kis csokor snidling, apróra vágva
1 kis csokor petrezselyem, apróra vágva
1 ág friss tárkony levelei, apróra vágva
só, fehérbors

A keményre főtt tojásokat hosszában kettévágjuk, sárgájukat kivájjuk, tálba tesszük. A majonézt összekeverjük az összes többi hozzávalóval. A mártásból néhány kanálnyit hozzáadunk a tojások sárgájához, amelyeket így könnyebb lesz összetörni, krémesíteni. A keveréket visszatöltjük a fél kivájt tojások fehérjébe, és a maradék mártással meglocsoljuk. Kapribogyóval, zöld fűszerrel díszítve tálaljuk.

2020. április 12., vasárnap

Tárkonyos tavaszi leves sonkával





Imádom a húsvéti sonkát! És azt is nagyon szeretem, hogy ilyenkor mindig van maradék, amiből még napokig lehet különféle finomságokat készíteni. Töltött tojásba is szoktam aprítani, sonkás tésztát is lehet csinálni vagy egyszerűen csak reggelire eszegetni belőle hidegen. Rántottához adva sem utolsó. A füstölt sonka főzőlevét is feltétlenül érdemes eltenni, mert jelentős íztöbbletet biztosít például egy ilyen levesnek vagy akár egy savanyú káposztás ételnek.  

1 ek. zsír
2 sárgarépa, hámozva, felkarikázva
2 fehérrépa, hámozva, felkarikázva
1 tk. sáfrányos szeklice
1 csokor friss, vágott petrezselyem
2 ág friss tárkony levelei
25 dkg csíkokra vágott füstölt sonka
1 ek. To-tu krém extra vagy 2 ek. sűrű kókusztejszín
pár csepp citromlé

A zsíron megpirítjuk a feldarabolt répákat, hozzáadjuk a sáfrányos szeklicét és felöntjük annyi sonka főzőlével, hogy ellepje. (Ha a lé nagyon sós, akkor vízzel hígítjuk.) A zöldségeket puhára főzzük, a leveshez hozzáadjuk a tárkonyt, a petrezselymet, a sonkát, és a citromlével simára kevert To-tu krém extrát vagy kókusztejszínt.

2020. március 31., kedd

Töltött fasírt



Isteni fasírtot csináltam a minap, lehet teljesen paleo vagy kompromisszumos verziót is készíteni, mindenképpen gluténmentes és nagyon finom! A köret ez a vegyes zöldség volt, egy biofarmról rendelt többféle fodroskel, pak choy és sárgarépa, csak egy kis kókuszzsíron, sóval megpárolva.

A fasírthoz:
60 dkg darált pulykacomb
2 tojás
2 szelet paleo vagy gm kenyér, áztatva, kinyomkodva
2 ek. gm zabpehely
10 dkg reszelt sárgarépa
10 dkg reszelt cukkini
só, egy kis natúr ételízesítő (itt az Ataisz Vegantéria)
A töltelék:
4 db kemény tojás
a sütéshez kacsazsír

A húst összekeverjük a többi hozzávalóval és négy részre osztjuk. Mindegyikbe egy-egy kemény tojást nyomunk, kis cipó alakúra formázzuk és egy kacsazsírral kikent tűzálló tálba tesszük. Őszintén szólva nem tudok pontos időt mondani a sütésre, de kb 45 perc jó lesz 180 fokon. Amikor már piroskás a tetejük, akkor jó. Nagyon jól lehet szeletelni és hidegen is tökéletes. Mi két napig ettük többen is.


2020. március 1., vasárnap

Tél végi vörös saláta



A tél végén is szuper jó zöldségek-gyümölcsök vannak, amelyekből isteni salátákat lehet készíteni. Én most a vörös és a lila színre koncentráltam, kedvetekre variálhatjátok az összetevőket. Sült vagy nyers céklát is lehet beletenni, és annyira fel is lehet turbózni, hogy kvázi egy egytálétel legyen belőle. Nagyon el tudom képzelni például sült kacsacombhoz köretnek.

Ez a kép az internetről van, nem a sajátom, tekintsétek csupán illusztrációnak.

4 adaghoz:
1 fej radicchio saláta (de lehet laskázott lilakáposzta is)
2 kisebb cékla, hámozva, durvára reszelve (vagy sült cékla szeletek)
1 vérnarancs vagy egy fél rózsaszín grapefruit gerezdjei darabolva (esetleg mandarin)
1/2 lilahagyma, aprítva vagy vékonyan karikázva 
2 ek. balzsamecet
3 ek. extra szűz olíva olaj
lehet még hozzáadni:
egy marék gránátalma gyöngyöt vagy áfonyát (mélyhűtött formában sokkal olcsóbb!)
pirított, darabolt dióbelet vagy egy kis pisztáciát
zöld fűszert szóráshoz

Az összetevőket tálba tesszük, az ecet-olaj-pici só keverékével meglocsoljuk, átforgatjuk. A tetejére szórjuk a választott extrákat és tálaljuk.


2020. február 16., vasárnap

Romantikus falatok kettesben


Eredetileg Valentin napra terveztem ezeket a kis finomságokat, de bármelyik kettesben eltöltött hétvégére tökéletesen illenek. A menü apró fogásokból áll össze. A díszítéshez én kumquatot (kisméretű, fanyar citrusféle), csillaggyümölcsöt, aszalt vörös áfonyát, zöld citromot, és pár szőlőszemet választottam. A halcurry receptjét itt most kihagyom, mert nem mindenki szereti az ilyesmit. Helyette simán lehet valami csirkés finomságot választani.


A húsgombócokhoz:
2 ek. kókuszzsír
1 közepes lilahagyma, apróra vágva
1 gerezd fokhagyma, zúzva
30 dkg darált marhahús (vagy vegyes)
10 dkg főtt karfiol
1 hámozott alma, reszelve   
1 tk. Madras curry
só, bors   
egy csipet őrölt fahéj

Az egyik kanál zsíron megpirítjuk a lilahagymát, hozzáadjuk a fokhagymát és a lángot eloltjuk. A marhahúst konyhai robotgépbe tesszük és a karfiollal, az almával, az összes fűszerrel és a pirított hagymákkal turmixoljuk. Kis golyókat formázunk a masszából és a másik kanál kókuszsíron minden oldalukat szépen megsütjük. A húsgolyókat kettesével-hármasával rövid bambusznyársakra felfűzzük.

A gyümölcsös céklasalátához:
1 kisebb cékla, hámozva, reszelve
1 szelet lilakáposzta, apróra vágva
½ alma, apró kockákra vágva
1 ek. aszalt vörös áfonya
egy fél narancs frissen facsart leve
1 ek. Paleolaj
egy csipet só

A céklát, a lilakáposztát, az almát és az aszalt áfonyát egy tálban összekeverjük, ráfacsarjuk a narancslevet, meghintjük az olajjal és egy csipet sóval ízesítjük.

A zöld fűszer salátához:
egy marék rukkola
10 mentalevél
1 kis csokor korianderzöld
1 ek. snidling
1 tk. extra szűz olíva olaj
1 tk. almaecet
pici só

A leveleket és a snidlinget egy tálban összekeverjük, meghintjük az olíva olajjal és az almaecettel, pici sóval ízesítjük.


2020. február 1., szombat

Vörösboros vaddisznócomb




A farsangi időszak jellegzetes ételei közé tartoznak az alkohollal készült pecsenyék, a kocsonya, és a már szimbolikussá vált farsangi fánk. Ez a vaddisznócomb egy igazi téli ínyencség, érdemes legalább egyszer egy évben elkészíteni!




Elkészítési idő: kb. 4 óra

1 vastag szelet füstölt szalonna
1 vöröshagyma
1 kg vaddisznócomb
1 kk. mustármag
1 kk. koriandermag
5 szem borókabogyó
3 babérlevél
4 ág kakukkfű
1 fej fokhagyma, kettévágva
1 ek. dijoni mustár
2 sárgarépa, felkarikázva
2 paszternák, felkarikázva
1 dl vörösbor
4 alma
8 tk. mirelit ribizli
3 dkg eritrit

Egy nehéz vaslábas vagy hőálló fedeles kerámia cserépedény aljára tesszük a szalonnaszeletet, ráterítjük a karikára vágott hagymát. A húst sóval, borssal bedörzsöljük, és a hagymára fektetjük. Hozzáadjuk az összes fűszert, a fokhagymát és a mustárt, aláöntünk egy pohár vizet, lefedjük és 3 órára 150 fokra előmelegített sütőbe helyezzük. Hozzáadjuk a zöldségeket és a bort, és visszatesszük újabb egy órára. Az almákat kettévágjuk, magházukat kivágjuk, a mélyedést kitöltjük egy-egy kanálnyi ribizlivel, megszórjuk eritrittel (vagy tetszés szerint egyéb édesítőt is használhatunk) és egy külön tűzálló edényben megsütjük. A hús és a zöldségek mellé tálaljuk.

2020. január 14., kedd

Lazac és téli zöldségek


Jó érzés, amikor tavasszal kibújnak az első zsenge zöldek, de én a téli zöldségeket is imádom. Egy részüket biodinamikus gazdaságból rendelem, és bizony gyakran megállapítom, hogy gazdagabb, mélyebb ízeik vannak, mint a nagyban és nem bio formában termelt zöldségeknek. A hokkaido tök, a sárgarépa, a hagymafélék, a salátalevelek, a cékla, az édesburgonya, a káposztafélék ilyenkor is kaphatók a biósoknál. Ezek az egyszerű, ám annál finomabb, 30 percen belül elkészíthető ételek számomra egyszerűen a megunhatatlan kategóriába tartoznak. A képen még látszik, ahogy gőzölög az étel, mert úgy, ahogy volt, frissen fotóztam.

Hozzávalók 2 személyre:
2 szelet bőrös lazacfilé
kókuszzsír
só és frissen őrölt bors
citrom
A zöldségekhez:
brokkoli rózsa
10 db kelbimbó, félbe vagy negyedbe vágva
2 sárgarépa, hámozva, karikázva
1 szelet hokkaido tök, kockázva
1 fehérrépa, kevés zeller vagy paszternák, hámozva, kockázva

A lazacot sóval és borssal meghintjük, egy kis kókuszzsíron megsütjük. A zöldségeket egy nagy serpenyőben, tetszőleges zsiradékon átforgatjuk, sózzuk, majd lefedve félig megpároljuk. A végén kicsit átpirítjuk őket, így lesz egy kicsit karamellizált a felszínük, ami még jobban előhozza a csodálatos ízüket. Lehet ízesíteni friss zöld fűszerrel, pl. petrezselyemmel, rozmaringgal, vagy amit szerettek. Frissen tálaljuk.