2012. január 28., szombat

Téli vegyes zöldségkrémleves

Nagyon hideg napok jönnek, éjszaka mínusz 10-15 fok lesz. Ilyenkorra már általában elegünk van a télből, pedig idén még csak most kezdődik... A múltkoti Tények és tévhitek hírlvélhez a kurkuminról fordítottam egy nagyon érdekes anyagot, amiből kiderül, hogy még annál is ígéretesebb anyag, mint amit eddig tudtunk róla. Én Angliában egyszer dolgoztam egy magánkezdeményezésű rákalapítvánnyal, ahol az étrend volt a központi helyen. Minden nap el kellett fogyasztani egy-két nagy gerezd nyers fokhagymát, és egy kanál kurkumát. Az általam fordított cikkből az derült ki, hogy a természetes kurkumagyökérhez leghasonlóbb összetételű termék szívódik fel a leghatékonyabban, és jótkony hatása a szervezetben annak tart a leghosszabb ideig. Eddig is szerettem ezt az aranysárga, finom fűszert, de most még inkább fogom. Az indiai nők arclemosásra is használják, a gyulladt bőrt nyugtatja, tehát külsőleg is alkalmazható. Curryk, levesek, szószos ételek gyakori szereplője lehet, de kenyérbe, süteménybe is bele lehet sütni.
1 ek. kacsazsír  vagy egyéb zsiradék
1 vöröshagyma, kockákra vágva
2 nagyobb sárgarépa, felkarikázva
2 fehérrépa, felkarikázva
1 közepes zellergumó, felkockázva
2 nagy gerezd fokhagyma, apróra vágva
só, bors
1 tk. kurkuma
1 tk. gyömbér
kb. 5 dkg kókuszvaj vagy 1,5 dl kókusztejszín

A zsíron megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a zöldségeket, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. Ráöntünk annyi forró vizet, hogy ellepje, plusz kb. 3 ujjnyi. Felforraljuk, majd fedő alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a kurkumát és a gyömbért, valamint a kókuszvajat vagy tejszínt. Botmixerrel turmixoljuk. Ha szükséges, még egy kicsit utána sózzuk, ízesítjük. Friss zellerzölddel vagy petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Pirított magvakkal is tálalhatjuk, úgy még tartalmasabb.


4 megjegyzés:

  1. Már főzöm, és nagyon hálás vagyok a sok vega receptért mely mostanában felkerül a blogra!! Többször próbálkoztam nyers étkezéssel, de pont az ilyen levesek hiányoztak nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erika! Főleg ilyenkor télvíz idején nagyon jólesik egy forró leves (legalábbis nekem biztos :-))

      Törlés
  2. Kárpáthy Mariann2012. január 30. 8:53

    Szia Elmira! Ez remek,azonnal kipróbálom!

    Köszi, Mariann

    VálaszTörlés