2010. november 23., kedd

Pulykamáj szeletek sült zsályával, kerti ruccolával és friss céklasalátával




Most vannak 2010. utolsó fagymentes napjai. Még van friss zsálya és kerti ruccola, élvezzük hát e csodálatos, fűszeres leveleket. A Bosnyák téri piacon van egy zöldfűszeres bácsi, nála vettem mindkét csodát. Ennek a ruccolának a levelei sokkal nagyobbak és vastagabbak, mint a boltban kapható változaté. Kicsit tartottam is tőle, hogy túl keserű lesz. Ehelyett valami elképesztő ízkavalkádban volt részem, amikor az első levelet a számba vettem. Itt minden volt: édes, csípős, kesernyés, sós és megint édes. Életemben nem ettem még ilyen isteni ruccolát.
2 adag
30 dkg szeletekre vágott pulykamáj
10 db friss zsályalevél
2 marék ruccola
2 kis fej lilahagyma, vékonyan szeletelve
1 ek. libazsír
só, bors, ízlés szerint

A libazsírt felhevítjük egy serpenyőben és a májat mindkét oldalán megsütjük. Kivesszük, és a serpenyőben maradt zsíron megfonnyasztjuk a lilahagymát. Ezt is kivesszük, és beledobjuk a zsályaleveleket a serpenyőbe. Szinte egy pillanat alatt megsülnek, épp csak megsötétedik a színük, és már vehetjük is ki. A pulykamáj szeleteket sózzuk, borsozzuk, tányérokra rendezzük, ráhalmozzuk a sült hagymát, megszórjuk a sült zsályalevelekkel és friss kerti ruccolával tálaljuk. Rendkívül gyors, és nagyon finom!
A cékla salátához:
1 hámozott, durvára reszelt cékla
1 felkockázott alma
3 dkg apróra vágott dió
1 ek. frissen facsart citromlé
fél narancs leve
2 ek. olíva olaj
1 ek. friss, vágott petrezselyem
só, bors

A céklát és az almát összekeverjük a dióval, citrom és narancslével, olajjal, sóval és borssal. Megszórjuk a petrezselyemmel, majd fél óra érlelés után tálaljuk.

2 megjegyzés:

  1. hűű, Elmira, ez nagyon guszta, és számomra egyszerűen elkészíthetőnek is tűnik. Valamikor kipróbálom a receptet. Köszönjük! :)

    VálaszTörlés
  2. Gyors és finom! Kiváló ebéd vagy gyors vacsora.

    VálaszTörlés