2012. március 8., csütörtök

Nagycsarnok - Mészársteak




A ma reggeli piaci kiruccanásom több szempontból is rendkívül tanulságos volt. Mivel a holnapi tanfolyam menüjéhez sok egzotikus alapanyagra van szükség, muszáj volt ellátogatnom az Ázsia boltba (1093 Bp. Vámház krt. 5.). Régen a Nagycsarnok alagsorában voltak, de tavaly átköltöztek ebbe a tágas, utcai üzlethelyiségbe, közvetlenül a csarnok mellé. A Nagycsarnok nekem nem esik útba, és mivel sem a parkolás nem könnyű a környéken, sem a forgalmi dugóban való ücsörgés nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, így igen ritkán járok arra. Óvatos duhajként előre megnéztem az interneten az Ázsia bolt nyitvatartási idejét, és mivel e forrás szerint reggel 7 órakor nyit, gondoltam, megelőzöm a reggeli csúcsot, és nyitásra odamegyek. Lehúzott rácsok fogadtak, és az ajtóra kiírt nyitva tartás informált róla, hogy 8-kor nyitnak, nem 7-kor. Mínusz 2 fok volt, és elég morcos voltam a gondolatra, hogy egy teljes órát kell várnom. Na, gondoltam, addig szétnézek a Nagycsarnokban, úgyis rég voltam ott.

Alaposabb szemlélődés után meg kellett állapítanom, hogy a Nagycsarnokban bizony sokkal nemzetközibb a kínálat az általam rendszeresen látogatott (Lehel, Bosnyák) piacokénál.  Ez a zöldség és gyümölcskínálatra is vonatkozik, de az igazi kincset az alagsorban megbújva találtam egy csudálatos hentesüzlet formájában. Nyilván sokan vannak, akiknek semmi újdonsággal nem szolgál a híres „Gál Józsi-féle” hentesbolt, hiszen évek óta sokat lehet olvasni róluk a legkülönbözőbb gasztroblogokon. Én is több cikkben olvastam említést, de sosem éreztem késztetést, hogy megnézzem őket. Mivel az üzlet neve: „Mészársteak”, mikor beléptem, még nem tudtam, hogy hol is járok tulajdonképpen, csak elámultam a kiváló minőségű nemzetközi húsválasztékon. Aztán rövid csevej után kiderült, hogy a Mészársteak maga Gál Józsi híres üzlete. És mondhatom, méltán híres. Zsenge borjúhús, érlelt marhasteakek, bárányburger, és csodálatos, házi készítésű alaplé! Épp tegnap bosszankodtam, hogy miért nem lehet nálunk egy normális minőségű alaplevet kapni, erre ma reggel belefutok egy első osztályú példányba (a középső képen látható zacskóban).

Én már 3 éves koromban elszökdöstem otthonról, hogy a közeli, és igen jóképű Gyuri hentessel „diskuráljak”, (a fáma szerint saját megfogalmazásom). Tehát a jóképű henteseket már zsenge koromban kedveltem, na, hát a Mészársteakben ebben a vonatkozásban sincs hiány, két rendkívül fess, kedves és készséges dalia szolgál ki. Ez, eléggé el nem ítélhető módon, még inkább kedvet csinált nekem a bolt jövőbeni látogatásához… A képen látható bárányburger zöldcitrommal, citromborssal és rozmaringgal fűszerezett, alig várom, hogy megsüssem ebédre!

3 megjegyzés:

  1. Zseniális ez a hely, én is nemrég fedeztem fel, (és valóban helyesek a srácok) :)
    szakesz

    VálaszTörlés
  2. Én is Odavoltam a helyes hentesfiúkért, ezért jártam már tinikoromtól lelkesen a Lehel-téri piacot az anyukámmal :-)

    VálaszTörlés
  3. Úgy látszik, ez általános jelenség :-)

    VálaszTörlés