2011. október 8., szombat

Szefárd narancstorta

Ágfay Dániel receptje


Kedves paleós jógástársam, Dani mesélte, hogy milyen nagyszerű süteményt kreált Váncsa István eredetije alapján. Kérésemre rendelkezésünkre bocsátotta a  receptet. Levelét változtatás nélkül közlöm. Fotót is mellékelt hozzá. Köszönjük!

Az eredeti, Váncsa István féle recept így szól:
„Két nagy bionarancs, hat tojás, negyed kiló hámozott, őrölt mandula, negyed kiló cukor, egy kiskanál sütőpor, a forma kikenéséhez egy kevés vaj és liszt.
A narancsokat megmossuk, majd egészben és hámozatlanul puhára főzzük. Kuktában fél óra, hagyományos edényben kettő. Ha kész, robotgépben pürésítjük.
Egy nagy tálban felverjük a tojásokat, belekeverjük a többi hozzávalót, majd kivajazott, lisztezett tortakarikába öntve, száznyolcvan fokos sütőben körülbelül egy óráig sütjük. Ha még ekkor is nagyon nedvesnek látjuk, adjunk neki még egy kis időt. A formában hagyjuk teljesen kihűlni. Nagyon nedvdús eredményt kapunk, tulajdonképpen félig torta, félig puding.”
A recept paleo verziójában a n. kiló cukor helyett, 4 kanál nyírfacukrot használtam, és szórtam még bele mazsolát is, amint a képen is látható (ez némi levet is felszív).
A paleo elkészítést úgy javaslom, hogy a tojásokat vmilyen paleo cukorral kb. 8-12 percig verjük habbá turmixgéppel. (Ez tulajdonképpen a bécsi massza készítésének módja.) Időközben megfigyeltem, hogy az eritrit sokkal jobban verődik habbá a tojással, mint a nyírfacukor, utóbbi sokszor folyósabbra hagyta a habot. Az eritrittel felvert tojáshabba aztán jöhet a narancspüré és a darált mandula (lapos falappal lágyan elkeverve), meg a sütőpor. Szerintem a mazsola helyett datolyadarabok még egzotikusabbá, közel-keletiesebbé tennék.
A tortakarikát béleljük ki sütőpapírral. A karika oldalán hagyjuk csupaszon a fémet, elkerülendő, hogy púpos legyen a torta.
Már sütés közben is eszméletlen illata van, az aromája pedig fenomenális. J
A recept eredetéről Váncsa a következőt írja:
„Az Ibériai-félszigetről a 14. és a 15. század folyamán kiűzött szefárd zsidók spanyolországi életstílust, modort, szokásokat és ételeket honosítottak meg a Közel-Keleten, köztük ezt a tortát.”


9 megjegyzés:

  1. Azért a 4 kanál nyfcukor vagy eritrit + mazsola sokkal barátságosabban hangzik mint 1/4 kg cukor!

    VálaszTörlés
  2. Ehhez a tortához hagyományosan navel narancsot használnak, mert abban nincsenek magok.
    Anyósom rendszeresen készíti ezt a tortát, ő sem rak bele cukrot és még a vaj helyett is olajat használ.

    VálaszTörlés
  3. Hát ezt ki kell próbálnom! Fantasztikusan hangzik:)

    VálaszTörlés
  4. Dani szerint isteni! Biztosan. Több ehhez hasonló görög recept is létezik, némelyik kókuszos, és a végén egy szirup kerül rá (erytritből persze). Én is tervezem, hogy elkészítem hamarosan.

    VálaszTörlés
  5. A tojást hogyan kell felverni? Külön a fehérjét habbá és utána a többivel bele a sárgáját, vagy egyben a fehérjét a sárgájával? Köszi!

    VálaszTörlés
  6. A tojásokat egyben verjük fel az eritrittel. Ezért kell 8-12 percig verni (turmixgépe válogatja). Az eredmény egy krémszerű, nagyon apró buborékokkal teli, világossárga lágy, úgynevezett bécsi massza. Torta készítéséhez ez a módszer sztem sokkal inkább alkalmas, mintha külön vernéd fel a fehérjét, ráadásul eggyel kevesebb edény kerül így a mosogatóba. Mivel lágy a massza, összetörni sem olyan könnyű, mint egy fehérjehabot, a többi alkotóelem belekavarásakor. Klasszikusan a bécsi massza egyébként úgy készül, hogy a tojásokat a cukorral gőz fölött, kevergetve max 50 fokig melegítik (ha beledugod az ujjad, már kellemetlenül meleg, de a fehérje még nem csapódik ki), majd turmixgéppel a habot kihűlésig verik. Ezt eritrittel még nem próbáltam, de sztem működne, az eredmény: még jobb torta. :-)
    Üdv, Dani

    VálaszTörlés
  7. Elkészítettem, fantasztikusan finom lett! Mindekinek nagyon ízlett, még a nem paleós családtagok is szívesen repetáztak belőle. Azon gondolkodom, vajon fűszeres sütőtökpürével is ilyen jól működik-e a recept....

    VálaszTörlés
  8. Most hétvégén felteszek egy jó kis sütőtök pite receptet...

    VálaszTörlés
  9. Köszi a részletes választ! :)

    VálaszTörlés