2011. október 16., vasárnap

Gesztenyés palacsinta baracklekvárral


Az eddigi palacsinta receptek közül ez ízlik a legjobban, örülök, hogy végre sikerült kikísérleztezni. Két tányérral kell dolgozni, így nem kell szenvedni a megfordítással.

2 dl kókusztejszín
3 tojás
6 dkg gesztenyeliszt
4 dkg kókuszliszt
egy csipet őrölt fahéj
egy csipet vanília őrlemény
1 ek. erytrit
zsiradék a sütéshez

A kókusztejszínt jól kikeverjük a tojásokkal. Beleszitáljuk a gesztenye- és a kókuszlisztet, hozzáadjuk a fahéjat, a vaníliát és az erytritet. Alaposan összekeverjük. Egy palacsintasütőben kevés zsiradékot forrósítunk, és egy merőkanálnyi tésztát beleöntünk. Körbeforgatjuk, egyenletesen eloszlatjuk és közepes lángon két percig sütjük. Egy tányérra csúsztatjuk, és a tányért felemelve visszaejtjük a palacsintát a serpenyőbe, úgy, hogy most a másik fele süljön. Ezt is sütjük 1-2 percig, majd egy másik tányéron félretesszük. Ebből a mennyiségből hat palacsinta lesz. Tetszés szerinti lekvárral vagy friss gyümölccsel töltve tálaljuk.

15 megjegyzés:

  1. Elmira, a kókusztejszín kókuszkrémnek felel meg (pl. Cocomas)? Szerinted működne vízzel és kis olaj hozzáadásával is? Anna

    VálaszTörlés
  2. Ez az a kókusztejszín, amit én használok (Cocomas). Vízzel és olajjal talán kicsit hígabb lenne a tészta, de szerintem működne úgy is. A lényeg, hogy nagyon jó minőségű, sértetlen felületű serpenyőben kell sütni, és ezzel a tányérozós módszerrel a megfordítás is sokkal könnyebb.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Elmira!
    Ehhez nagyon hasonló palacsintát sütök én is, a kedvenc gyümölcsös töltelék a következő: felkockázott sárgabarack fahéjrúddal összemelegítve, hogy a gyümölcs összeessen - ez a lekvár. Ezt kanalazzuk a palacsintára, majd megszórjuk xukros mákliszttel. Csodálatos kombináció! Ebből az egyszerű "lekvárból" több adagot lefagyasztottam a nyáron, így most is élvezhetjük napfényes ízét.
    (A gyerekek kedvence persze a csokikrém: tört banán natúr kakaóval.)

    Üdvözlettel,
    Éva

    VálaszTörlés
  4. Kedves Éva, csuda jól hangzik!

    VálaszTörlés
  5. Az első megjegyzéshez fűzném:
    Én azóta kipróbáltam buborékos vízzel, nem is kevéssel, viszont biztos ami biztos, pár evőkanál őrőlt lenmagot tettem bele. Pár órát a hűtőben pihent (mert piacra mentem) és nagyszerűen besűrűsödött. Még hígítottam és vékony palacsinta lett belőle.
    Nem szakadt, nem ragadt.
    Hazsuka

    VálaszTörlés
  6. Szuper jó. A lenmag mindig segít :-)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Elmira!

    Nem egészen értem a dolgot a kókusztejjel kapcsolatban. A Cocomas kokusz "tejszíne" többedszeri vásárláskor is egy híg lötyiben úszó zsíros tömb volt. Kísérleteztem vele, hogy elkeverjem, de legjobb esetben is darabos lett...

    Mit csinálok rosszul?

    VálaszTörlés
  8. Ez fura, mert a Cocomas általában éppenhogy egynemű, tejszínszerű állagú. Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor melegítsd fel az egészet, és akkor szépen elolvad a kemény rész, és egyneművé válik a többivel.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Elmira!
    Csuda jól hangzik.
    Én épp tegnap készítettem gesztenyelisztes palacsintát, mégpedig úgy, hogy kb 7 evőkanál gesztenyelisztet kevertem el 2 tojással és 2 dl rizstejjel, kevés kókuszzsírral és kevés vízzel. A lényeg a klasszikus palacsinta sűrűség elérése. Ezzel ugyanolyan palacsintát lehet sütni, mint a klasszikus fehérlisztes, nekünk nagyon bejött.

    VálaszTörlés
  10. Igen, biztos az is finom, csak a rizstej nem paleo, ezért én nem használom. A gesztenyeliszt kifejezetten jóízű, én is nagyon kedvelem.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Elmira!

    Azt szeretném Tőled megkérdezni, hogy a gesztenye, gesztenyeliszt miért paleo? Elég magas a ch-ja, keményítőtartalma és a gesztenyének magas a GI-je is. A palacsinta nekem is remekül sikerült, csak nem tudom mostmár, hogy mennyire egyem nyugodtan. :)

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Üdv,
    Timce

    VálaszTörlés
  12. Kedves Timce, ez egy jó kérdés, pont nemrég beszélgettünk erről az egyik paleo termékgyártóval. A gesztenyének a rosttartalma is magas, és keményítőtartalma mellett nincsenek benne azok a legkárosabb lektinek, amik egyébként MINDEN keményítőtartalmú gabona és magfélében megtalálhatók. Ez alól csak a következők kivételek: banán, főzőbanán, gesztenye, földimandula)A banán ch tartalma is nagyon hasonló. Én ezeket az élelmiszereket azoknak ajánlom, akik túl soványra fogynak a paleótól, vagy amúgy sincs semmilyen súlyfeleslegük, illetve nagyon aktívak. Ha valaki mozog, sokkal több keményítőt tud hasznosan felhasználni az izomzata, mintha valaki passzív.

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok!

    Ilyen drága alapanyagokkal, hogyan jön ki a mai világban egy 4 tagú család élelmezése?

    VálaszTörlés
  14. Kedves Elmira, hol szerzel natur gesztenyemasszát? Csak cukros vacakot kapni. Egyszer sikerült bio-naturt vennem, kifutó készletből, utolsó darabot. De íze alig lett, pedig raktam bele vaníliát meg xilitet meg rumaromát-amiben minden nem jó is van, mint utólag olvastam...Szóval az ízesítéshez is adhatnál arány-tippet:) Köszi Rita

    VálaszTörlés
  15. Kedves Rita, a Cora-ban pl. mindig volt, de most Auchan lett a Cora, és nem tudom, hogy mennyire szűkítették le az árukészletet. Jobb Tescokban is van, illetve a METRO-ban is. Van olyan, hogy Sarkpont Zrt, vagy Maroni, ezek gyártják, őket is lehet kontaktálni. A natúr massza meglepően sok édesítőszert felvesz, mire kb. annyira édes lesz, mint a cukros. Lehet beletenni kakaót, kókusztejet, narancshéjat, vaníliát, pici fahéjat, egy kanálnyi rumot, addig kell ízesíteni, amíg ízlik.

    VálaszTörlés