2014. április 18., péntek

Bárány kotlett ízletes kucsmagombával, zöldspárgával és buggyantott tojással



Három év után végre úgy alakult, hogy öcsémékkel tudjuk tölteni a Húsvétot. Nagy élmény egy országot olyanokkal felfedezni, akik már belülről is jól ismerik a terepet. A tegnapi napon egy olyan helyen kirándultunk, ami talán életem egyik legszebb élménye volt (Rigi).

Első este ezzel a vacsorával kedveskedtek nekünk. A bárány isteni volt, és a köret is igazán méltó társa volt a tányéron. Az ízletes kucsmagomba nem véletlenül kaphatta ezt a nevet, mert tényleg fantasztikusan finom. Friss szedés volt.

Hozzávalók 4 személyre:
4 szelet bárány kotlett
vaj és olíva olaj a sütéshez
só, frissen őrölt bors
ízletes kucsmagomba (tavaszi gomba, a piacokon ilyenkor kapható)
1 csomó újhagyma, szeletekre vágva
50 dkg zöldspárga
friss, vágott petrezselyem
4 tojás

A bárány kotletteket először mindkét oldalukon serpenyőben megpirítjuk, majd 180 fokos sütőben még kb. 10 percig sütjük. Tálalás előtt pár percig állni hagyjuk, hogy a hús rostjai elernyedjenek. A spárgák szárvégeit letördeljük, a többit feldaraboljuk, a fejeket külön félretesszük. A gombát megmossuk, félbevágjuk.Vajon átforgatjuk az újhagymát és a gombát, majd öt perc után hozzáadjuk a spárgát és további 3 percig pirítjuk. A legvégén kerülnek bele a spárgafejek és a petrezselyem. Ezután már csak egy perc kell neki. A buggyantott tojáshoz egy kisebb lábasban 1 liter vizet forralunk, kb. 1 ek. ecetet teszünk hozzá, megkeverjük a folyadékot, és mikor már szép örvény alakult ki, beleejtjük a tojást. Mikor a fehérje már fehér, szűrőkanállal óvatosan kiemeljük. A zöldségekkel és a báránnyal tálaljuk.

1 megjegyzés: