2013. október 16., szerda

"Besameles" húspogácsa karfiollal


Süteményeskönyv írása közben állandóan ki vagyok éhezve a sós ízekre. A mai ebédem nagyon finomra sikeredett, és gyorsan össze tudtam ütni, mert volt két maradék húspogácsám a hűtőben. Egyszerűen csirkemell filével is meg lehet csinálni, az is gyorsan megy. Én imádom a korianderzöldet, de petrezselyemmel is ugyanúgy készíthető. Mandula helyett kesu- vagy kókusztejjel is működik, de nyilván más lesz az ízvilág.


Hozzávalók 1 személyre:
2 húspogácsa vagy két szelet csirkemell
1 dl mandulatejszín
2 tojás sárgája
só, frissen őrölt bors
3 dkg reszelt Grana padano sajt

egy marék aprított korianderzöld vagy petrezselyem

15-20 dkg karfiol, apró rózsákra szedve

Egy tűzálló tálba tesszük a húst, és körészórjuk az apró karfiol rózsákat. A mandulatejszínt kikeverjük a tojások sárgájával, sóval, borssal ízesítjük, belekeverjük a reszelt sajtot és a zöldfűszert. A tetejére locsoljuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük.


2 megjegyzés:

  1. Kedves Elmira!
    Mi csak koca-paleósok vagyunk, de nagyon lelkesek és nyitottak. Megfőztem az almavajat, amit még nyáron olvastam a receptek között. Nagyon finom lett (igaz, a szegfűbors kimaradt). Valójában ötleteket szeretnék kérni arról, hogyan használjam fel. Nekem csak olyan hagyományos elgondolásaim vannak, mint almaszósz-alap, palacsinta-töltelék. Kérhetném a tanácsát?
    Egyébként nagyon szeretem a blogját, olyan vidám, napsugaras, mint egy otthon, amire az ember vágyik. Az első paleós szakácskönyvet megvettük másfél éve, de hamarosan itt a név- és szülinapom, majd biztos megkapom a cseresznyéset is, már kinéztem magamnak a könyvesboltban. Még annyit, hogy paleó szilvalekvárt is csináltam, a piacon a zöldséges nénink mondta el a receptjét (fél dl ecet egy magas falú tepsibe, a szilva félbe vágva, és 150 fokos sütőben kb. 4 órán át sütni - rá sem kell nézni, és cukor sem kell bele!).
    Abbahagyom a fecsegést. Előre is köszönöm a választ! Kellemes szabadnapot holnapra!
    Kati

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kati!
    A koca-paleo jobb, mint a semmilyen paleo :-) Nagyon örülök, hogy szereti a blogot és a könyvünket! Az almavaj isteni palacsintával és ropogós sült baconnel. Bármilyen sült hús mellé is finom, különösen kacsa, liba, ilyesmi. Süteménybe is lehet tenni egy réteget lekvár helyett. Érett sajthoz is finom. A sütőben sült szilvalekvár recept isteni, anyukám is készített most nemrég. Üdvözlettel, Elmira

    VálaszTörlés